Közélet

2016.06.04. 11:02

Néha a dobverőt is a kezébe veszi

Dr. Szemerédi László háziorvos, belgyógyász a betegek iránt szeretettel végzett, elkötelezett orvosi munkájáért és a város polgárainak egészségmegőrzéséhez való tevékeny hozzájárulásáért a Kiskunfélegyháza Város Egészségügyéért kitüntető címet vehetett át a napokban Városalapítók napi ünnepség keretben. Az elismerés egyben születésnapi ajándék is volt, a doktor ugyanis 43. születésnapja előtt egy nappal kapta a díjat.

Vajda Piroska

– Hogyan fogadta a város elismerését?
–  Nagyon meglepődtem. Az ünnepség előtt két héttel a hivatalos értesítésből tudtam meg, hogy kitüntetnek. Persze később kiderült, hogy a családom kezdettől fogva tudott róla. Egyik kedves betegem terjesztett fel a kitüntetésre. 19 éve dolgozom orvosként, a kiskunfélegyházi városi kórházban kezdtem, hat és fél éve vagyok háziorvos. Azért is lepett meg az elismerés, mert még a fiatalabb generációhoz sorolom magam. A betegektől sok pozitív visszajelzést kapok azzal, ahogy meghallgatják, elfogadják a javaslataimat. Ezek nagyon fontos elismerések. De nagyon jóleső érzés megtapasztalni azt is, hogy sok beteg mosolyogva gratulál a díjhoz. Ez is egyfajta visszaigazolás, illetve fokozott felelősség, hogy még inkább próbáljak úgy dolgozni, hogy ezt a bizalmat megszolgáljam.

– Hogyan lett orvos?
– Édesapám a félegyházi József Attila Általános Iskola biológia tanára volt. Hosszú évtizedeken keresztül dolgozott az iskolában. Édesanyám magyart tanított a Batthyány Lajos Általános Iskolában. Gyakorlatilag már hetedikes koromban elhatároztam, hogy orvos leszek. Édesapám nagyon karizmatikus tanárember volt. Velem szemben is szigorú elvárásai voltak, de nagyon megszerettette velem a biológiát. Amikor az emberi szervezetről tanultunk, az végképp rabul ejtett. Onnantól kezdve ezt a pályát tűztem ki magam elé, másra nem is gondoltam. Voltak hobbijaim, de mindig orvos szerettem volna lenni. Általános iskola után a Móra Ferenc Gimnáziumban tanultam. Az egyetem után 1997-ben kezdtem dolgozni a városi kórházban. Először belgyógyászati, aztán kardiológiai szakvizsgát tettem. 2009 decemberében kezdtem el a háziorvosi munkát.

– Mik a hobbijai?
– Sokáig doboltam egy rockegyüttesben, gimnazista és egyetemista koromban a Blitzer nevű zenekarban játszottam. Az egyetem utolsó éveiben már nem volt időm a próbákra, így felhagytam a zenéléssel. Nagyon ritkán kerülnek elő az ütők, akkor is csak zárt ajtók mögött, saját örömömre dobolok. Ha zenét hallgatok, mostanság komolyzenét, orgonamuzsikát vagy jazz-t hallgatok. Nagyon szeretek kerékpározni is.

– Miért pont a belgyógyászatot választotta?
– A manuális szakmákhoz, mint például a sebészet, nem éreztem magam kellően ügyesnek. Az otthoni fűrészelés, barkácsolás sem az én világom. Ugyanakkor a belgyógyászat nagyon szép szakma. Itt sok apró részletből kell összerakni, hogy a páciensnek milyen betegsége lehet. Sok gondolkodást és az ismeretek szintetizálását igényli.

– A félegyházi kórház leépítése közrejátszott abban, hogy háziorvos lett?
– Igen. Volt olyan időszak amikor a kórházat a teljes bezárás fenyegette. Emiatt gyakran bizonytalannak éreztem a jövőt. De mindenképpen Félegyházán szerettem volna dolgozni, hiszen közben építkeztünk, feleségemmel és három gyermekünkkel nem szerettünk volna elköltözni más városba. Aztán kínálkozott az a lehetőség, hogy a gyermekkori jóbarátom édesapja háziorvosként abbahagyta a munkát, így átvettem a praxisát. Utána ahogy teltek az évek, a háziorvosi szakvizsgát is megszereztem.

– Ebben is ki tud teljesedni?
– Mindenképp. A háziorvosi munka jelentős része belgyógyászat. Itt van minden: a magas vérnyomástól a szívbetegségeken át a hasi- és tüdőbetegségekig. Külön érdekesség, hogy a többi szakmára, például a  nőgyógyászatra, az urológiára, vagy a fül-orr-gégészetre is megfelelő rálátásunknak kell lenni. Így nagyon sokszínű a munkám. Amikor háziorvosi pályámat kezdtem, nagyon szokatlan volt számomra, hogy nem támaszkodhattam azokra a gyors eredményekre, amiket a kórházban a belgyógyászati munka kapcsán akár egy órán belül a kezembe vehettem. Gondolok itt egy röntgen vagy ultrahang vizsgálatra, vérvételre. Jóval több adat állt rendelkezésemre mint most, amikor háziorvosként egy beteghez hívnak. Ilyenkor gyakorlatilag az orvosi táskámra és a gondolkodásomra támaszkodhatok. Sokkal nehezebb ilyen szempontból a háziorvoslás.

– Nehezebb, de szebb is, mert egy háziorvos az évek során családtaggá válik.
– Így van. Sok betegemmel olyan bizalmas kapcsolat épült ki az elmúlt 6 és fél év alatt, hogy családjaik életébe is beavatnak. Például büszkén újságolják, hogy az unokát felvették az egyetemre. Vagy hogy a kiscica jobban van. Vagy milyen szépek a virágaik. Ezek apróságok, de az élethez sokkal közelibb élmények érnek itt, mintha a fehér lepedők között dolgoznék.

– Meséljen egy kicsit a családjáról?
– A feleségemmel, Nemes Krisztinával régóta ismerjük egymást, a gimnáziumban osztálytársak voltunk. Dietetikusként dolgozott a kórházban, jelenleg a Batthyány-iskola konyhájának az élelmezésvezetője. Három fiúgyermekünk van: András, Gábor és Balázs. A legnagyobb jövőre érettségizik, a legkisebb most harmadikos. Egyikük sem készül orvosnak, talán azért, mert amikor kicsik voltak, sokat ügyeltem a kórházban és kevesebbet voltam otthon. Valószínűleg nem szívesen emlékeznek vissza erre az időszakra.

– Önben megfordult a gondolat, hogy külföldön gyógyítson?
– Nem, soha. Úgy érzem, hogy becsületes munkát itthon is lehet végezni, és azokat az anyagi körülményeket, amit szerettem volna a családomnak megteremteni, ebből a munkából is sikerül. Különösebb nagyravágyó terveink nincsenek.

– Van olyan esete, amire mindig szívesen emlékszik vissza?
– Belgyógyászként dolgoztam a kórházban, jó pár évvel ezelőtt még nem volt sürgősségi osztály és CT a kórházunkban. Eszméletlen beteget hoztak a mentők az ügyeletre. Felmerült egy speciális agyvérzésnek a lehetősége, és sikerült nagyon gyorsan megszerveznem a beteg továbbszállítását Budapestre az Amerikai úti idegsebészetre. Ott igazolódott a diagnózisom és egy gyors műtéttel teljes mértékben visszanyerte az egészségét. Ezek, és sok hasonló, pozitív emlékek segítenek abban, hogy minden nap újult erővel folytassam a gyógyítást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!