Közélet

2016.06.10. 19:44

Hivatalos papír kell a klímavásárláshoz

Immár csak hivatalos papírral a kézben vásárolhatunk új klímaberendezést: mindenkinek igazolnia kell, hogy a beszerelést regisztrált szakember végzi majd. Az új szabályozás átláthatatlan, de hasznos a klímaszakember szerint.

Koós Kata

Beköszöntött a hűtésszezon, sokan most látják el lakásukat, irodájukat klímaberendezéssel. Azonban kevesen tudják: a klímavásárláshoz immár nem elég, ha besétálunk egy nagy áruházba, kiválasztjuk, majd kifizetjük a szimpatikus eszközt. Hivatalos papírral kell ugyanis igazolnunk, hogy a berendezést a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság honlapján regisztrált szakember végzi majd el.

Nagy Béla, a Bács Klíma Kereskedelmi és Szerelő Kft. ügyvezetője szerint a rendszer még nem átlátható a szakmában dolgozók számára, a szabályozás azonban mindenképpen hasznos és szükséges. – Eddig a klímaszerelés szakmunkás képzettséget igényelt, mely mellé kellett egy kiegészítő képesítés. Aki azt elvégezte, kapott egy zöld kártyát. Tavaly megalakult a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság: új vizsgát kell tennünk, mely nehezebb és komolyabb, mint a régiek voltak. Amennyiben sikeresen teljesítjük, kék kártyát kapunk – árulta el Nagy Béla. – Ahhoz, hogy ezt a vizsgát megtarthassuk, képzésekre kell járni, melyekért majd kreditpontok járnak. A képzéseket újabb vizsgák követhetik. Azonban a rendszer még nem működik. Én egy éve próbálom megújítani a vizsgámat. Visszaírtak, hogy még nem vizsgázhatok. A szabályozás még nem állt össze, nem látjuk át: ez nagy nehézségeket okoz nekünk. Próbálkozunk betartani az új előírásokat: regisztráljuk a honlapon a szerelőinket és a gépeket is. Sok más szakmabeli is panaszkodott már a rendszer átláthatatlansága miatt, de én azért látom a jó oldalát is – tette hozzá.

Véleménye szerint a szigorú szabályozás, ha kiforrja majd magát, alapvetően hasznos lesz: általa csökkenhet a hűtőgáz nem megfelelő kezelése következtében fellépő környezetkárosító hatás. – Nagyon sok klímaszerelő nem foglalkozott a környezetszennyezéssel. Egyszerűen kiengedték az égbe a hűtőgázt, mely káros a környezetre. Főleg az ipari mennyiségnél tud ez rettentő nagy gondokat okozni, mikor például 700 kilogramm gáz van egy gépben, és azt is elengedik. Ezért is van, hogy mostanában gyakorlatilag szkafander nélkül lassan már nem lehet kimenni a napra – fogalmazott. Közölte: az új szabályozásnak köszönhetően a cégeknek immár a hűtőgáz mennyiséggel is el kell számolniuk. – Mind az adás, mind a vétel egy kontrollált folyamattá válik. Még a lakossági ügyfelek is felkerülnek a hatóság honlapjára: az otthoni gépeket is regisztrálnunk kell, mennyi gáz van bennük – magyarázta a Bács Klíma Kft. tulajdonosa.
Hangsúlyozta: a szabályozás által csökkenhet az önjelölt klímaszerelők száma. – Boldog-boldogtalan árulta és szerelte a berendezéseket, sokszor végzettség nélkül. Nem bonyolult, egy kis műszaki érzékkel tulajdonképpen bárki képes összecsövezni a beltéri egységet a kültérivel. Ahhoz azonban, hogy ne szabadítsunk káros anyagokat a szabadba, elengedhetetlen a megfelelő felszerelés és szakértelem. Szakszerű felszerelés esetén ugyanis a környezetszennyezés nullára csökkenthető, mely által hozzájárulhatunk, hogy az unokáink is biztonságosan élvezhessék a napsugarakat például a Balaton partján. Tehát alapvetően én látom az új szabályozás jó oldalát, hiszen általa szépen lassan lemorzsolódnak a kontárok – mondta. 

Hiánycikk a szakember

A szigorú szabályozás átláthatatlansága nem jelent akkora problémát, mint a szakemberek hiánya – állítja Nagy Béla, a Bács Klíma Kereskedelmi és Szerelő Kft. tulajdonosa. – Gyakorlatilag eltűntek a képzett szakemberek. Évek óta hirdetünk álláslehetőségeket. Hónapokig kell várni, hogy akár egy ember jelentkezzen. A szakmunkás képzettség jelenleg hiánycikk. Mindenki másfelé orientálódik. Úgy vesszük észre: egyre kevesebben szeretnének kétkezű munkát végezni – fogalmazott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!