Közélet

2016.05.02. 21:06

Lakiteleki fiú lett a diákok polgármestere szeptembertől

A házi feladatok eltörlését nem tudja ugyan elintézni, de sok egyéb tervvel készül a következő tanévre a kiskunfélegyházi diákönkormányzat új polgármestere.

Vajda Piroska

Több mint 1600 félegyházi diák szavazatával nyerte meg a diákpolgármester választást Horváth Károly a Kossuth Lajos Szakközépiskola diákja. A lakiteleki fiú képviselőként idén is aktívan kivette a részét a kiskunfélegyházi gyermek és ifjúsági önkormányzat munkájából. Úgy gondolta polgármesterként is megméretteti magát.

Horváth Károly szerint már elődje is jól képviselte a félegyházi diákok érdekeit, ezért ezen az úton szeretne tovább haladni. Ugyanakkor új közösségépítő tervei is vannak. Azt szeretné, hogy a város iskolái ne rivalizáljanak egymással, és hogy a diákok még jobban összetartsanak, a programokból aktívan kivegyék a részüket. Károly új programokat tervez. Jövőre ismét megrendezik a városi diáknapot, de képviselő társaival nagyszabású ismerkedős napra is készülnek. A városi sportcsarnokba a város valamennyi iskoláját meghívnák, hogy a diákok együtt játszanak, ismerkedjenek.

Horváth Károly asztalosnak tanul Kiskunfélegyházán, 5 éve költözött Lakitelekre. Édesapjával él együtt, 12 testvére van, közülük már csak öten laknak otthon, ők is inkább hétvégén, mert valamennyien kollégisták. Károly nem csak a diákönkormányzatnál tevékenykedik, a lakiteleki önkéntes tűzoltóságnak is tagja. Azt is elárulta, habár asztalosnak tanul régi vágya, hogy buszsofőr vagy hivatásos tűzoltó legyen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!