Közélet

2016.04.06. 18:38

Ki és miből fizeti a 20 milliós vételárat?

Az Együtt vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Bányai Gábor országgyűlési képviselő ellen, aki áll elébe a vizsgálatoknak és úgy nyilatkozott: a törvényeket betartva jutott földárverésen egy területhez a fia.

MTI-PN

- Az Együtt vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselővel szemben egy földvásárlási ügy miatt - közölte Berkecz Balázs, az ellenzéki párt elnökségi tagja szerdai sajtótájékoztatóján.
A politikus információi szerint Bányai Gábor húszéves fia, Bányai Áron egy tavaly novemberi földárverésen licitált és több mint 20 millió forintért el is nyert egy 17,7 hektáros bácskai földterületet, ugyanakkor apja vagyonbevallása szerint önálló vagyonnal nem rendelkezik.

- Ki fizeti ki Bányai Áron helyett ezt a több mint 20 millió forintos vételárat? - tette fel a kérdést Berkecz Balázs. Hozzátette: az Együtt tiltakozik „új fideszes földesúri rendszer” kialakítása ellen, és meg fogja akadályozni, hogy „Orbán Viktor és társai” mindent elvegyenek azoktól a magyar emberektől, akik valóban gazdálkodni szeretnének. Az Együtt a kormányváltás után vissza fogja venni a tisztességtelenül és törvénytelenül felvásárolt állami földeket – mondta a politikus.

A fentiekre sajtónyilatkozatban adott választ Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat volt elnöke, országgyűlési képviselő:
„Berkecz Balázs úr, az Együtt ellenzéki párt képviseletében, sajtótájékoztatót tartott személyemmel és családommal kapcsolatban. A sajtótájékoztatón elhangzottakkal kapcsolatban az alábbi valós tényeket közlöm.

A nevezett párt tájékoztatóján megnevezett gyermekem, valóban részt vett 2015. november 24-én, Kecskeméten az állami földek árverésén. Ekkor a nyilvános eljárás során, egy 17,7 hektár nagyságú, jelenleg ideiglenes gyep művelési ágú, átlagban 16 aranykoronás területre tett érvényes ajánlatot. A terület nem alkalmas szántóföldi növénytermesztésre, nem tartozik a méltán híres „bácskai feketeföldek” közé.
 Az eljárás jelen szakaszában, 2016. március 9-én lett kifüggesztve a földforgalmi törvénynek megfelelő módon, a Nemzeti Földalappal kötött szerződése. Ettől kezdve 60 napig írásos ajánlatot tehet bármely, ő előtte elővásárlási joggal rendelkező földműves. A szerződés csak akkor lép életbe, ha nem jelentkezik rá, olyan természetes, földműves személy, aki érvényes ajánlatot tehet és tesz.
A vagyonnyilatkozatom tartalmazza, hogy nevezett felnőtt korú gyermekem vagyonnyilatkozatát leadtam, így nem lehet vagyontalan. Gyermekem egyetemre jár, kertészmérnöknek tanul, leendő szakmájában kíván dolgozni, gazdálkodni akar.
A földet, ahogy az eljárás során előre jelezte, hitelből kívánja megvásárolni. A szerződés kifüggesztése után megkezdte tárgyalásait az egyik, nem állami tulajdonú bankkal, amellyel előmegállapodást fog kötni. Így a föld vételárát majd a jelzett hitelből fogja kifizetni és a termelési tevékenységének jövedelméből törleszt a hitelszerződésnek megfelelően.
A rosszhiszemű, ellenzéki sajtótájékoztatón elhangzottakkal ellentétben, gyermekünk sem törvénytelenséget nem követett el és nem ütközött jó erkölcsbe vásárlási szándéka sem. Illetve magam sem vétettem a törvények és a jó erkölcs ellen! A vagyonnyilatkozati eljárás ellen, igazam tudatában, el nem zárkózok!”
– közölte Bányai Gábor országgyűlési képviselő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!