2016.04.05. 21:27
Hatmilliós átalakítás után költözik a szobor
Áthelyezik a gatyagyár előtti szobrot, a kórháznál pedig átalakítják az új épülettől a Vasvári utcáig tartó szakaszt, így csinálnak helyet az Anya gyermekkel elnevezésű alkotásnak, egyúttal igyekeznek javítani a környék állapotát, közlekedési helyzetét.
Nem fogadta osztatlan öröm a tervet, aminek körvonalairól már tárgyaltak a városatyák. Legutóbbi ülésükön a Kölcsey utcában álló szobor áthelyezését rossz ötletnek tartották a Sikeres Bajáért frakció tagjai. Véleményük szerint a környék szegényebbé válik a szobor elköltöztetésével, az összegből akár új alkotásra is lehetne költeni. A fideszes felszólalók viszont azzal érveltek, hogy az egykoron sok női alkalmazottat foglalkoztató üzemben ma már edzőterem és szórakozóhely működik, ennél sokkal helyszín lehet a szülészetnek is otthont adó új kórházi épület melletti terület. Ennek érdekében átalakítják a bőrgyógyászati épület környékét, ezzel a vízelvetési és közlekedési gondokat is orvosolhatják.
Az előterjesztő Csubákné Besesek Andrea alpolgármester kiemelte, hogy az alkotó, Balázs István, jogutódjai hozzájárultak a szobor áthelyezéséhez. Fercsák Róbert polgármester pedig úgy fogalmazott, hogy nem csak a szobor áthelyezése, hanem a kórháznál a közterület rendezése is fontos változás, talán ezt jobban kellett volna hangsúlyozni a terv előterjesztésekor.
Végül az elképzelést egyetlen tartózkodás mellett mindenki elfogadta. Anyák napjára szeretnék átadni a szobrot új helyén.