2016.04.26. 09:30
A kiállításon bebizonyosodott, hogy milyen kicsi a világ
Fegyvernemi napjukat ünnepelték a Magyar Honvédség műszaki katonái. A szabadságharc hős honvédjeinek emléke előtt tisztelegtek, akik a komáromi csatában 1849. április 25ére virradó éjszaka – dacolva az ellenség nagy erejű tüzérségi tüzével – a rendelkezésre álló hajókból, bárkákból és egyéb szükségeszközökből hidat építettek a Dunán, hogy a hadjárat egyik legfontosabb csatájában a mieink a siker reményében harcolhassanak.
Szentesen, a Damjanich János laktanyában tartott központi ünnepségen a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis képviselői is részt vettek. A rendezvényhez kapcsolódó technikai bemutatón például egy MB U400 típusú univerzális repülőtéri munkagépet állítottak ki. A többcélú monstrum alkalmazásának a lehetőségeit, működését Lőrincz László őrmester és Huber Zsolt tizedes magyarázták el az érdeklődőknek. A mellettük álló Sipka Mihály is Kecskemétről érkezett a műszakiak ünnepére harminchárom évet dolgozott a repülőbázison.
– Híradástechnikai berendezéseket javítottam a reptéren és az utalt alakulatoknál. Ebben a laktanyában is többször voltam, működött ugyanis itt egy reléállomásunk – emlékszik vissza az egykori polgári alkalmazott. – A mostani kiállításon egyébként sok olyan eszközt láttam – némelyiket pedig még „kezelhettem” is –, amelyekkel korábban dolgoztam. A reptéri munkagépet bemutató fiúkkal beszélgetve pedig kiderült, hogy mindhárman ugyanabban az utcában lakunk. Mégis itt lálkoztunk először.