Közélet

2016.02.01. 15:24

Szerencse is kell a hosszú élethez

Kilencvenedik születésnapján köszöntötte a napokban Szeklár Andrást Tompa polgármestere, Véh László.

Zsámbóki Dóra

A nyugalmazott rendőr őrnagy 1926. január 27-én született egy Borsod megyei kis településen. Öten voltak testvérek, ő, mint a legidősebb fiúgyermek már kilencéves korában bekapcsolódott a fizikai munkába. Átélte a második világháború borzalmait, majd a ''40-es évek végén rendőrnek állt. A nyugati határhoz vezényelték, nem sokkal később Tompára küldték, így mindkét helyszínen szolgált a vasfüggöny építése során. Elmondása szerint ezekben az időkben tapasztalta ki, hogyan lehet menet közben aludni.
Tompai származású feleségével 1953-ban házasodtak össze Sárospatakon. Sokfelé megfordultak az országban, végül 2001-ben költöztek haza Tompára. Két fiuk, három unokájuk és egy dédunokájuk gyakran látogatják őket.

Szeklár András mindig nagyon ügyelt arra, hogy fizikailag és szellemileg is friss maradjon. Nyáron kertészkedéssel foglalatoskodik, ő termeli meg mindazt, ami a konyhára kell, és a főzésbe is előszeretettel besegít feleségének. Télen több ideje jut az olvasásra és a tévénézésre, a természetfilmeket kedveli legjobban.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A szellemi és a fizikai aktivitás is fontos Szeklár András szerint
[/caption]

Szeklár András saját bevallása szerint nyugdíjas éveire úgy tekint, mint a második gyermekkorára. A hosszú élet titkát ő a jó génekben, a káros szenvedélyektől mentes életvitelben, illetve a szellemi és a fizikai aktivitásban látja, és persze nem vitatja, hogy a szerencse is közrejátszik a kérdésben.

 

Címkék#tompa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!