Közélet

2016.02.29. 20:50

Megkezdődik a Viziközmű Társulat felszámolása

Néhány nappal ezelőtt – a szervezet cégbírósági bejegyzésének 5. évfordulóján – beszámoló taggyűlést tartott a Bácsalmási Szennyvízközmű Építő Viziközmű Társulat.

Juhász Jenő

Turcsányi Csaba, az Intéző Bizottság elnöke tájékoztatást adott a társulat tavalyi tevékenységéről, zárszámadásáról és a további feladatokról. A szervezet taglétszáma 2668 fő, jogi személyek száma 67 fő. A település szennyvízhálózatának kialakításához szükséges érdekeltségi hozzájárulást a társulat természetes személy tagjai három formában fizethették meg. Az egyösszegben való befizetést (80 ezer forint) 277 fő vállalta, három egyenlő részletben (3 szor 30 ezer forint) történő rendezést 313 fő választotta. Ennél a kategóriánál 12-en még nem rendezték az adósságukat. Legtöbben (1909 fő) a 100 hónap alatt történő, 1000 forintos törlesztés mellett döntöttek. A tanácskozás előadója elmondta, hogy a szennyvízberuházás kivitelezési munkáinak a megkezdése és annak befejezése lényegesen javította a fizetési hajlandóságot, hiszen 2012-ben még 455 fő volt a nem fizetők száma, tavaly ez már 122 főre mérséklődött. A jogi személyek már a társulat megalakulásának a kezdetekor eleget tettek a kötelezettségüknek.
Az érdekeltségi hozzájárulások összege 2015-ben 26 millió forint volt, a szervezett ötéves fennállása alatt pedig összességében 155 millió forintot gyűjtöttek össze. 

Az Intéző Bizottság vezetője értékelőjében elmondta, hogy a társulat az alapszabályban rögzített közcélú feladatait elvégezte. A cégbíróság által kimondásra kerülő megszűnésig továbbra is kezelni kell az érdekeltségi hozzájárulások befizetését. Ezért a taggyűlés küldöttei egy három fős ellenőrző és elszámoló bizottságot választottak.

A bácsalmási víziközmű társulat megszűnése után a befizetéseket a városi önkormányzat számláján fogják gyűjteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!