Közélet

2016.01.23. 20:12

A jó tanár motivál, inspirál és példát mutat

Napjaink kecskeméti szakácsnemzedéke számára nem ismeretlen Ács Imre szakmai tanár neve, hiszen negyedik évtizede tanít a Széchenyi István Idegenforgalmi és Vendéglátóipari középiskolában.

Sebestyén Hajnalka

Szakácsok sokasága „nőtt fel” a keze alatt, sajátította el a sütés-főzés tudnivalóját. Nevéhez fűződik az iskolában 26 éve sikeresen zajló nyári erdélyi gasztronómia-történeti gyűjtőtúra, melynek fő célja a  feledésbe merülő régi magyar ételek megmentése és megismertetése a jövő szakembereivel, a mai diákokkal. Emellett korabeli szakácskönyvgyűjteménye érdekesebb köteteivel is gazdagítja a tanórákat. A 100 éves receptek sikert hoztak már versenyeken, kiállításokon is.

[caption id="" align="alignleft" width="300"] Ács Imre
[/caption]

– Mi volt előbb szakács vagy tanár?
– Szakács. A nyolcvanas évek elején kerültem Kecskemétre. Pápa és Pannonhalma között, a két iskolaváros szellemi vonzáskörzetében Veszprémvarsányban nőttem fel. Veszprémben tanultam szakácsnak. Szeretett szakmámban két étteremben is dolgoztam, később üzletvezető lettem Zánkán. Majd Kecskemétre nősültem, és az egykori Akadémia étterem üzletvezető-helyettese lettem. Ekkor született meg első gyermekem és gyorsan beláttam, nem tölthetek már napi 10-16 órákat, hétvégéket a munkahelyemen. Szigorú tanáraim ellenére, a tanári pálya pedig mindig is vonzott, szerettem volna az üzleti munkám mellett tanítani is.

– Hogyan került a tanári pályára?
– Már iskolásként is kitűnt mennyire beszédes vagyok. A munkám mellett leérettségiztem, ezt követően végeztem el a budapesti Vendéglátóipari-főiskolát. A Széchenyi középiskolában 1982 óta tanítok. Az eltelt időben oktattam: ételkészítési ismereteket, gasztronómiát és vendéglátó gazdálkodási ismereteket, valamint szakácsgyakorlatot. Eddig 10 szakács osztálynak voltam az osztályfőnöke és minden végzett tanítványomra büszke vagyok, akik tisztes munkával képviselik iskolámat itthon vagy szerte a világban. Szívesen jönnek vissza Európából az alma materbe, én pedig örömmel fogadom őket bármikor. Jelenleg a 11. osztályomat kaptam meg mint osztályfőnök, most velük kell a szakmát megismertetni, sőt megkedveltetni.

– Milyenek a mai gyerekek?
– Nem sokban különböznek tőlünk. Mi is voltunk csíntalanok, rosszak, ahogyan ők is. De ugyanúgy köztük is van sok szakmailag érdeklődő diák, akinek a kedvéért az ember mindig örömmel megy be tanítani. A többiek viszont sikerélményt adhatnak, ha engedik, hogy megtanítsuk őket. Kollégáimmal közösen mindennap ezen próbálunk segíteni diákjaiknak. Emelt fővel kijelentem, hogy az évtizedek alatt, magam is sokat tanultam diákjaimtól! Nem csak az informatika terén...  Vallom, hogy egy tanárnak motiválnia, inspirálnia és életpéldát kell mutatnia. Csak akkor érünk el bármit is a mai diákoknál, ha nemcsak adunk nekik, de követelünk is tőlük.

– És sikerül?
– Remélem. Igaz, ma már más eszközök szükségesek. Fontos például az órai figyelem folyamatos karbantartása. Nagyon jó visszajelzés számomra, mint említettem, hogy volt diákjaim gyakran betérnek hozzám. A másik nagyon pozitív megerősítés számomra, hogy a volt tanítványaimból lett több mesterszakács is. Sőt hat volt tanítványom később kollegám lett az iskolában is.

– Egyből látszik, ki tehetséges a szakmához?
– Néhány hónap után már látom, hogy kiből lesz szakács, illetve ki az, akiből nem biztos. Én mindig a végletekig bízom a diákokban, ha hagyja magát – és ő is partner, – akkor én igyekszem megtanítani a szakmára. Van eset, mikor ez kettőnknek elsőre nem sikerül...

– Honnan ered a régi szakácskönyvek iránti szeretete?
– Egyszer a középiskolai tanárom órára behozott párat a gyűjteményéből. Azonnal megragadtak, és szinte rögtön elkezdtem én is gyűjteni. Ismerősök, rokonok, kollegák, szóval mindenki gyűjtötte nekem. Sokat vettem antikváriumokban, piacokon, még árverésre is eljutottam, bár utóbbi nem a tanári pénztárcához való. Külföldi útjaimon is kerestem, hozzájutottam egy-egy szép darabhoz az 1800-as évekből. Hogy megmentsem többet restauráltattam is.  Én is alkalmazom az óráimon. A szárazabb tananyagokat ezzel „pántlikázom” fel. A fiatalok imádják, s derülnek a régies szavakon, nyelvezeten.

– Ezek adták az ötletet a gasztrotúrákhoz is?
– Igen, ennek kapcsán merült fel először, majd összeismerkedtem Szász Tibor lelkész úrral, aki a mai napig fogad minket Erdélyben, Felsősófalván. Minden évben egy busznyi diákkal útra kelünk, és az ott élő idősek megismertetik őket a már feledésbe merült finom magyar étkekkel. 26 éve zajlik a túra, mely során több mint 500 diák és 17 kollégám ízlelhette már meg a régi korok hangulatát, az ottani vendégszeretetet, valamint láthatta Erdély történelmi és földrajzi látnivalóit.

– Az órákon is készítenek régi ételeket?
– Nem, mivel a tananyag kötött. De főzőversenyeken, kiállításokon és gasztronómiai rendezvényeken már sokszor hasznát vettem, illetve vettük tanítványaimmal. A szakácskönyveimnek köszönhetően már 18 hazai és külföldi városba kaptam meghívást, különböző rendezvényekre. Kezdve a debreceni karneváltól Skóciáig, ahol egy kastélyszálló hálózat mutatta be 2004-ben az újonnan csatlakozott uniós országok gasztronómiáját, köztük hazánkét is. Ott az a megtiszteltetés ért, hogy a régi étkekből ízelítőt adhattam.

Mestertanár

A jó pap is holtig tanul, hát még a tanár – tartja a közmondás. Ács Imre tanár úr tavaly teljesítette a Mestertanári címhez szükséges minősítési folyamatot. Így, ettől az évtől már szakfelügyelői feladatot is végez a tanítás mellett. Emellett a régi építészetet is kedveli. Kecskemét környékén van egy helyi védelem alatt álló, romjaiból föltámasztott borkúriája, melyet sok munkával sikerült megmentenie az utókornak.

– Több éves gasztronómia – történeti tevékenysége milyen elismerést hozott Önnek?
– Ha az ember különösen kedvel a munkájából egy területet, akkor már számára az maga jutalom, hogy azzal foglalkozhat. Mindemellett, néhány éve fenti tevékenységeimet a budapesti Vendéglátóipari és Kereskedelmi Múzeum „Balázs-Mester” díjával, illetve négy éve a Nemzeti Gasztronómiai Szövetség díjával ismerték el. Az utóbbi években pedig a Duna TV, tavaly pedig az M1 TV is felfigyelt iskolám 26 éves  erdélyi gasztronómiai gyűjtőprogramjára és mindkettő közvetítette, diákjaim örömére.

– A gasztronómián kívül más szenvedélye is van?
– Nagyon szeretek családommal utazni. Tanárként kedvelem az évszázados iskolavárosokat, Sárospatakot, Szegedet, Pápát, Debrecent, Selmecbányát, vagy Nagyenyedet és leginkább Kecskemétet. E városoknak a diákoktól különös pezsgésük van. Külföldi útjaim során, ha tehetem, megtekintem a híres iskolákat, és természetesen megkóstolom a helyi ételeket, és esetleg még a helyi piacra is kilátogatok.

– Mondhatjuk, hogy a gasztronómia is egy művészet?
– Igen. Aki már látott nívós gasztronómiai kiállítást és versenyt, az ezt azonnal elismeri. Ezen túl meggyőződésem és hitvallásom: hogy mint a népi építészet, a népviselet, a népzene, a népművészet ugyanúgy, a népi ételkészítés is szerves része az egyetemes nemzeti értékeknek, nemzeti művészeti kincsünknek. Ezért őriznünk, a fiataloknak továbbtanítani kell azt! 

Az év tanárai

Továbbra is várjuk az ajánlásokat az év tanáraira: ma is a katedrán dolgozó felső tagozatos, valamint középiskolai pedagógusokat javasoljanak nekünk. A Petőfi Népében és a Baon.hu portálon bemutatkozott személyiségekből pedagógusnap előtt olvasóink választják meg az év tanárait.

Az ajánlásokat a következő e-mail címre várjuk: [email protected]


 

Az ajánlásokat a következő e-mail címre várjuk: [email protected] Ács Imre -->

Ezek is érdekelhetik