Közélet

2015.10.28. 06:05

Várostrom helyett felszámolás

Úgy tűnik, a nagy álom szertefoszlott. Kecskemét és a megyei önkormányzat hiába költött közel 100–100 millió forintot a grandiózus történelmi témapark előkészítésének finanszírozására, nem sikerült beruházót találni, így felszámolják a projektcéget.

Hraskó István

2010 szeptemberében „hivatalosan” is robbant a hír: 20 milliárd (!) forintos beruházással a magyar történelem dicső korszakait korhű díszletek között, látványos technikával, óriás színpadokon és tereken bemutató témapark épül Kecskeméten, a francia Puy du Fou mintájára. Minderről akkor Bányai Gábor, a megyei közgyűlés volt elnöke, Zombor Gábor, Kecskemét korábbi polgármestere, Philippe de Villiers, a francia park megálmodója, Vendée megye közgyűlésének elnöke és fia, Nicolas de Villiers, a Puy du Fou vezetője számolt be a sajtónak.

Úgy volt, hogy eleinte két bemutatót láthat majd a közönség: az egyik az államalapítás időszakát és Szent István alakját idézi fel, a másik pedig a nándorfehérvári diadalt. De arról is szó esett, hogy a teljes program része lesz a lovag király, Nagy Lajos tetteinek színpadi felvillantása, valamint a Rákóczi szabadságharcot vagy az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot felelevenítő előadás is. Később az is eldőlt, hogy a témapark a Csalánosi parkerdőben kapna helyet, itt építették volna meg a történelmi helyszíneket, és a több ezer néző befogadására alkalmas nézőteret. Egész napos szórakozást ígérő látványosságról, az ország egyik legjelentősebb kulturális idegenforgalmi projektjéről volt szó, ahol 500 munkavállalót alkalmaztak volna. A beruházásnak a tervek szerint 2011-ben kellett volna elindulnia, és idén lett volna kész.

Az persze tudott volt, hogy nem az elképzelések szerint halad a projekt, a kecskeméti képviselő-testület múlt heti ülésén mindez teljes megerősítést nyert. Dobos József MSZP-s képviselő interpellációjában emlékeztetett az eddig felmerült – általa kidobottnak tartott – költségekre, amelyek számításai szerint a város és a megyei önkormányzat részéről is elérik a 100–100 millió forintot.

– Tudomásom szerint készültek igen csak drága, általunk nem látott tanulmányok, azóta is fizetjük a cég ügyvezetőjét, már zenét is rendeltek a projekthez Ákostól nem kevés pénzért. Magyarul, első ránézésre beindult a dolog, mégsem látunk belőle évek óta semmit sem, csak lehet, hogy a pénz fogyott el – mondta el az önkormányzati képviselő, aki szerint pedig egy ilyen vagy hasonló idegenforgalmi látványosság nagyon hiányzik Kecskemétről. Dobos József azt firtatta, a kecskeméti önkormányzatnak mennyibe került a témapark előkészítése, van-e a városvezetésnek valamilyen elképzelése a projekt vagy annak módosított változatának megvalósítására, és ha nincs, mi terveznek annak érdekében, hogy a bevitt pénz részben vagy egészben visszakerüljön a város kasszájába.

Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester (Fidesz-KDNP) válaszából kiderült: Kecskemét (és a megyei önkormányzat is) 25 százalékos részesedéssel vett részt a lebonyolításra létrehozott Történelmi Témapark Kft.-ben (további 20-20 százalék volt a Puy de Fou-t üzemeltető cégé és egy másik francia vállalkozásé, 10 százalék részesedése pedig a KEFAG Zrt.-nek is volt). A kecskeméti és a megyei önkormányzat 2009-ben 4–4 millió forintot kifizetett döntés előkészítő anyag megírására, 2010-ben 250–250 ezer euró (jelenlegi árfolyamon közel 78–78 millió forint) tagi kölcsönt nyújtottak a költségek megelőlegezésére és az előkészítő munkálatok finanszírozására, míg a 2011 első felében felmerült költségek fedezésére újabb 15–15 millió forintot folyósítottak.

Azaz a város és a megyei közgyűlés is valóban közel 100–100 millió forintot költött a témaparkra, amelyből egy kapavágásnyi sem készült el. Mindössze annyi történt, hogy a megyei önkormányzat kft.-beli részesedése állami tulajdonba került. Dr. Szeberényi Gyula Tamás leírta: a Történelmi Témapark Kft. a projekt megvalósításához szükséges támogatást nem tudta elnyerni, „a tagok kísérletet tettek arra, hogy beruházót találjanak, azonban eredménytelenül jártak, így a szükséges pénzügyi fedezetet nem sikerült megteremteni”. Azaz megállapítható, a kft. céljainak megvalósítása lehetetlenné vált, és mivel a tagi kölcsönöket nem fizették vissza, a cég megszüntetése kizárólag felszámolással lehetséges, ezt szeptemberben elrendelték. Az alpolgármester válaszát Dobos József azzal a kikötéssel fogadta el, hogy a felszámolás eredményéről kapjon majd tájékoztatást a közgyűlés, ezt Szeberényi meg is ígérte.

Az önkormányzat megpróbálja megszerezni a terveket

– Ennek a projektnek a költségei olyan hatalmasak, hogy azt senki nem gondolhatta már az első pillanatttól kezdve, hogy saját erőből meg tudnánk valósítani. Ezért kellett bizonyos befeketetéseket megtenni, hogy egy pályázat kiírásakor meglegyenek az alapok, amelyekkel el tudunk indulni. Tehát ez egy befektetés volt, azonban pályázati lehetőség nem volt  – magyarázta Szeberényi Gyula Tamás a felmerült költségeket. Válaszából az is kiderült, hogy az önkormányzat a hitelezői igényét határidőben bejelentette a kirendelt felszámolónak. Hogy ez mire elég? Az alpolgármester szerint lehetőség arra, hogy egy viszonylag bonyolult jogi procedúra során a város megszerezze a témapark tervanyagának tulajdonjogát, így esetleg a jövőben, ha esély nyílik a projekt folytatására, nem kell a nulláról indulni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!