Közélet

2015.10.12. 14:39

Harmonikaszóval is köszöntötték a 103 éves Rózsika nénit

A város legidősebb asszonyát, a 103 éves Csányi Kálmánnét köszöntötték pénteken a kiskunfélegyházi idősek otthonában.

Vajda Piroska

Rokonai, az otthon lakói, valamint munkatársai virággal, versekkel, dalokkal, harmonikaszóval és persze ünnepi tortával köszöntötték Rózsika nénit 103. születésnapján. A jeles évforduló alkalmából a miniszterelnök levélben és a félegyháziak nevében Balla László alpolgármester is felköszöntötte Rózsika nénit, akit most is szeretettel vettek körül családtajgai, az intézmény lakói és dolgozói.

Rózsika néni 1912. október 5-én született Pálmonostorán, gazdálkodó család gyermekeként. Házasságot 1939-ben kötött. Férje vasúti pályamunkásként dolgozott, ő pedig háztartásbeliként nevelte fiú-, illetve lánygyermeküket. Férje elvesztése után gyermekei elkerültek a szülői házból, más településen dolgoztak. Ezért, illetve megromlott egészségi állapota miatt az idősek otthonában kért elhelyezést. Itt jól érzi magát. Mint mondja, szépen gondoskodnak róla, ami pedig még ennél is fontosabb, hogy családtagjai, unokái és dédunokái is rendszeresen látogatják, figyelnek rá.

 

 

Ezek is érdekelhetik