Közélet

2015.05.02. 20:54

Emelős ágyat adományoztak a kórháznak

Újabb adományt kapott a kecskeméti megyei kórház: a Phoenix Mecano Kft. révén három darab korszerű emelőszerkezettel ellátott betegágyat helyeztek el a csecsemő- és gyermekosztály koraszülött részlegének anyaszobájában.

Hraskó István

A keddi ünnepélyes átadón dr. Nagy Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: szívesen támogatják a helyi kultúrát, sportéletet és az egészségügyet is. A tehetségek felkarolásáért tett erőfeszítéseit a közelmúltban a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége Genius Loci díjjal ismerte el. A mechanikai és elektronikai rendszereket, komponenseket gyártó cég legnagyobb üzemegységében többek között kórházi ágyakba gyártanak egy-, illetve kétmotoros emelőszerkezeteket – így adott volt, mivel is segíthetnének az intézménynek.
– Az anyaszoba felszerelésével szeretnénk hozzájárulni az ápolás és beteglátogatás feltételeinek javításához, az anyák gyors rehabilitációjához, hogy minél boldogabban térjenek haza újszülött gyermekükkel – tette hozzá Nagy Zoltán.

Dr. Kelemen Edittől, a koraszülött részleg vezető főorvosától megtudtuk: évente 300-350 koraszülött illetve beteg gyermekről gondoskodnak a részlegen. A babáknak sokszor több hétig, esetleg hónapig is a részlegen kell maradniuk, de törekszenek rá, hogy az édesanyák minél többet lehessenek gyermekükkel. A bejáró anyáknak már kilenc ágy áll rendelkezésre, ilyen „szállást” pedig kevés perinatális intenzív centrum tud biztosítani az országban. A főorvosnő kiemelte, hogy a most megkapott ágyak is az anyák kényelmét szolgálják.

 

Címkék#Kecskemét
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!