Közélet

2015.04.02. 15:11

Jár a védőoltás az átmeneti időben született lányoknak is

Módosították a méhnyakrák elleni védőoltásról szóló bajai szabályozást, így az a pár tucat fiatal is ingyen hozzájuthat a vakcinához, aki az időközben államivá vált akcióból az átállási időszak miatt csúszott volna ki.

Kubatovics Tamás

Baja már 2011 óta állta a 13. évüket betöltött leánygyermekek HPV-védőoltásának költségeit, évi 10 millió forintot különítettek el erre a célra a város költségvetésében, az eltelt évek során több százan kapták, kaphatták meg az oltás-sorozatot. Tavaly ősztől az állam finanszírozza a HPV-oltást, ám a szabályozás az évfolyam alapján határozza meg a jogosultságot. Emiatt első körben 63 bajai lány esett volna ki a támogatottak köréből, ennyien születtek ugyanis 2001. január 1. és május 31. között. Közülük azonban 17-en különböző okok miatt már részesültek védőoltásban, amit ezután az említett korosztály többi tagja is megkaphat.

 

Ezek is érdekelhetik