2015.03.05. 08:50
Nem nyelték be az áremelést
Veszteséges volt a hulladékszállítás, a szolgáltató árat akart emelni Kőröstetétlenen. Ezt a település nem vállalta, így január 1-től a katasztrófavédelem is beszállt a szemétszállításba.
LM_2660.jpg
Fotó: Lénárt Márton
A hulladékszállítást végző NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. idéntől emelni szerette volna a szolgáltatási díjat. A vállalkozás mintegy egymillió forintot terhelt volna pluszban az önkormányzatra, ám az önkormányzati képviselő-testület úgy határozott, ezt már nem fizetik meg. A hulladékszállítási szerződés tavaly decemberben járt le, januártól pedig nem hosszabbították meg.
A szemétszállítás azonban olyan közszolgáltatás, ami nem állhat le. Az önkormányzat így arra kérte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, hogy a törvényben foglaltak szerint jelöljön ki Kőröstetétlenre egy közszolgáltatót a hulladékszállítás elvégzésére. A katasztrófavédelem előbb árajánlatot kért a szolnoki cégtől, majd január 9–től az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. jelölte ki a kötelező szolgáltatás elvégzésére.
A 900 fős községben a lakosság továbbra is a régi szolgáltatónak fizeti a szemétdíjat, a felmerülő plusz költséget azonban nem az önkormányzat, hanem az állam állja. Pásztor Imre Kőröstetétlen polgármestere a legutóbbi testületi ülésen elmondta: már tavaly is 300 ezer forintot fizettek pluszban a hulladékszállító cégnek. Idén nem akartak még egymilliót, és a három éve befagyasztott lakossági díjat sem akarták emelni. Lapunk kereste telefonon a település vezetőjét, de az önkormányzati hivatalban közölték, hogy a polgármester „házon kívül van”.
– A megállapodás kilenc hónapra szól a katasztrófavédelem és az NHSZ között, ami további egy éven keresztül háromhavonta meghosszabbítható – tudtuk meg Mukics Dániel tűzoltó századostól, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivőjétől. – Nem fedi a valóságot az a sajtóhír, miszerint a katasztrófavédelem szállíttatja el a szemetet Kőröstetétlenről. A katasztrófavédelmi igazgatóságok, mint kijelölő hatóságok játszanak ilyen esetben szerepet, miután a szemétszállítás közszolgáltatás, amit mindenképpen el kell végezni, csakúgy, mint például a kéményseprést. Ha valamely önkormányzat nem tud megegyezni hulladékszállító céggel, úgy a katasztrófavédelem hivatott kijelölni egy közérdekű szolgáltatót a feladat elvégzésére. Ez olyan szolgáltató lehet, aki a térségben gazdaságosan el tudja végezni a szemétszállítást. Kőröstetétlen esetében az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. felelt meg a kritériumnak.
Arra a kérdésre, hogy országosan hány település kért már ilyen formában segítséget, a szóvivő közölte: összesen 134 településen volt szükség arra, hogy a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok közérdekű szolgáltatót jelöljenek ki. Jelenleg 86 településen a katasztrófavédelem által kijelölt közérdekű szolgáltató végzi a közszolgáltatást, illetve 48 településen meghosszabbított kijelölés alapján történik a hulladékszállítás. Az árkülönbözetet az érintett önkormányzatok helyett a központi költségvetés – azon belül a Földművelésügyi Minisztérium – fizeti.
Megoldódnak az anomáliák?
Várhatóan még idén, a második félévben átalakul a lakossági hulladékgazdálkodási rendszer, miután erre is kiterjesztik az állami közszolgáltatói rendszert – közölte a napokban a Földművelésügyi Minisztérium. A környezetügyért is felelős államtitkár, V. Németh Zsolt szerint az egyes településeken még meglévő anomáliákat megoldja majd a holding rendszerű állami közszolgáltatás. Ezt az év második felétől terjesztik ki az ivó- és szennyvíz-, valamint a szilárdhulladék-gazdálkodási tevékenységre.