Közélet

2014.10.28. 18:07

Németországban keresnek befektetőket

A város tényleges pénzügyi helyzetéről szeretne mielőbb pontos képet kapni Bálint József, Kalocsa új polgármestere, aki úgy véli újra át kell nézni a település kötelezően ellátandó és önként vállalt feladatait.

Tapodi Kálmán

Az önkormányzat képviselő-testületének hétfői alakuló ülésén többi között elhangzott, hogy a veszteséges önkormányzati cégektől meg kell válni. A városvezető megerősítette az eddigi kabinetrendszer megszüntetését és a sajtóirodát sem működtetik tovább. Bálint József kiemelt fontosságúnak tartja a város jövője szempontjából a munkahelyteremtést, amihez új, teljesen közművesített telephelyeket kell kialakítani a településen, amik lehetséges helyszínei között lehetnek a kalocsai laktanyák is.

– Németországban szeretnénk mielőbb egy intenzív befektetési kampányt indítani az itteni lehetőségekről – emelte ki a programismertetőjében a polgármester, aki hamarosan Kalocsa legrégebbi testvérvárosában, Kirchheim unter Teck-ben is beszámolhat mindezekről.
Az önkormányzati hivatalban dolgozókkal kapcsolatban kijelentette: mindenkit megerősítették a pozíciójában, nem kívánnak senkit sem elküldeni, az egyedüli kritérium a becsülettel elvégzett munka.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik