Közélet

2014.09.30. 20:27

Elköszönt a közgyűlés

Megtartotta utolsó ülését ebben a ciklusban a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés. A tanácskozás után a kecskeméti Katona József Színházban ünnepi ülést tartottak, ahol átadták a megye elismerő díjait.

Zsámbóki Dóra

A közgyűlés elnökének elismerő oklevelét kapta Dr. Bedics Andrea a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kalocsai Járási Hivatala vezetője, Cseh Szakáll Sándor, Fülöpszállás község polgármestere, Haskó László, a Soltvadkerti Gazdakör elnöke, Mester Sándor, a Halasi Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ gyermekjóléti szolgálat vezetője, tanár, Dr. Szabó János, kalocsai háziorvos, a bajai Szent László Általános Művelődési Központ Rábl Színpada, Szemerey Andorné Törös Olga tornász olimpikon, nyugalmazott testnevelő tanár, Dr. Szepesvári Szabolcs, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház kardiológus főorvosa, és Varsányi József. A megyei közgyűlés elnökének kitüntető díját Ágfalviné dr. Baranyai Ildikó, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatala nemzetiségi referense, Dr. Bankó Ágnes, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatala aljegyzője, Jogi és Szervezési Iroda vezetője, és Dr. Kecskés László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatala Területfejlesztési és Területrendezési Iroda vezetője vehette át. A Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért Díjban Dr. Fáy Tamásné, a kecskeméti Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány Kuratóriuma titkára, Dr. Jerémiás Attila, a kalocsai Szent Kereszt Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa, és Dr. Kalocsa Zoltán lakiteleki háziorvos részesült. A Bács-Kiskun Megye Ifjúságának Neveléséért Díjat Csankovszki János, kunszentmiklósi nyugalmazott pedagógus, Hortobágyiné Dr. Nagy Ágnes, a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület szakmai felelőse és Kistamás István, a Dusnoki Római Katolikus Plébánia plébánosa érdemelte ki. A megye környezetvédelméért és mezőgazdaságáért díjban Csitári Tibor, a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara volt elnöke, a Bugaci Gazdakör elnöke, Guzsván László, a bátyai CHILI-TRADE Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója és Kurdi Viktor, a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatója részesült.

Bács-Kiskun Megye Közművelődési Díját kapta meg Lencsés Sándorné, a solti Vécsey Károly Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, Palotai Péter, Dusnok polgármestere és Polgár Sándorné kunszentmiklósi középiskolai tanár. A megye közszolgálatért díját Bársony Lajos, a tiszaalpári Polgármesteri Hivatal vagyongazdálkodási ügyintézője, néhai Magó István, Helvécia község volt polgármestere (Posztumusz díj), Patkós Zsolt, Szank polgármestere, valamint Dr. Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója részesült.

Bács-Kiskun Megye Művészeti Díját Bruncsák András kecskeméti festőművész, a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola tanára, Gregus Pál, bajai tárogató készítő, és a Madarasi Gyermek- és Ifjúsági Fúvószenekar érdemelte ki.

A megye nemzetiségeiért díjat Burai Béla, a Mélykúti Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Csikériai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Rokokó Néptáncegyüttese és Koch János csikériai hagyományőrző kapta meg.
A megyei sport díjat a GORTER Kecskeméti Röplabda Club férfi röplabda csapatának, Kasza György kecskeméti nyugalmazott súlyemelő edzőnek és Vincze Attila kiskunhalasi labdarúgó edzőnek ítélték oda. Bács-Kiskun Megye Tudományos Díjának Dr. Nebojszki László gépészmérnök, a bajai Szent László ÁMK tanára, Dr. Orosz László kecskeméti nyugalmazott tanár, irodalomtörténész és Dr. Ruzsa Zoltán PhD, a Bács-Kiskun Megyei Kórház kardiológus-angiológus főorvosa örülhetett. A Bács-Kiskun Megyéért Díjat Frittmann János soltvadkerti borász, Dr. Nagy Zoltán, a PHOENIX Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Vinczellér Imre kalocsai festőművész vehette át.

Ezek is érdekelhetik