Közélet

2014.08.21. 12:23

Százéves lett a tanítónő

Századik születésnapját ünnepelhette múlt héten a kecskeméti dr. Karbach Antalné Horváth Ilona, akit lánya, két unokája és dédunokája mellett Mák Kornél alpolgármester köszöntött.

PN

Ilonka néni 1914. augusztus 15-én született Székesfehérváron. Édesapja községi körjegyző volt, édesanyja a háztartást vezette a háromgyermekes családban. Ilonka néni 1935-ben került Bács-Kiskun megyébe, amikor férjhez ment dr. Papp Géza foktői orvoshoz. Kalocsán végzett az iskolanővéreknél, és 1952-től tanított alsó tagozatban a soltvadkerti általános iskolában. Második férje dr. Karbach Antal soltvadkerti ügyvéd volt. Kiskunhalason a Kodály-módszerrel ismerkedett meg, ezután az iskolában vezette az énekkart, de dolgozott a napköziben is. Nyugdíjazását követően egy darabig Soltvadkerten élt, majd Kecskemétre költözött, hogy közelebb legyen a lányához, Erzsébethez.
Néhány éve átvehette a gyémántdiplomáját, 2013. október 23-án pedig példamutató emberi magatartásáért „Pro Scole” kitüntető címmel tüntette ki a soltvadkerti önkormányzat. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] A 100 éves Ilonka néni és lánya, Erzsébet
[/caption]

Ilonka néni gyakran szed virágokat, ezeket lepréselve kompozíciókat készít, a képeket pedig rendszeresen elajándékozza családtagjainak, ismerőseinek, szomszédeinak. Mint megtudtuk, édesanyja is nagyon szép kor élt meg, 103 évesen hunyt el. A nyugdíjas tanítónő szerint a hosszú élet titkát egyetlen szóban meg lehet fogalmazni: szeretet. Szeretet a családtagok és a minket körülvevő emberek, a munka, az élet iránt.


Századik születésnapja alkalmából köszöntötte hétfőn Keserű Ilonát otthonában Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere. A bugaci születésű szépkorú asszony mosolyogva, vidáman fogadta a város vezetőjét és az őt kísérő sajtó munkatársait. Mint megtudtuk, Ilonka néni ma is jó egészségnek örvend, mindennap főz és még tésztát is maga nyújtja. Habár már egyre rosszabb a látása, még mindig az egyik kedvenc elfoglaltsága az olvasás és a kézimunkázás. Arra a kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka, azt válaszolta: nem tudja, de soha nem dohányzott, alkoholt is csak ritkán, ünnepeken ivott. Habár nem ment férjhez és nem volt családja, soha nem tétlenkedett.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Keserű Ilona tevékenyen tölti napjait
[/caption]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!