2014.04.03. 07:41
Nem adósodott el a város, támogatást kapott
Soltvadkert az idén 181 millió forintot kap a kormánytól, melynek a felhasználásáról döntött is a város vezetése.
Mint ismeretes, Vadkert azon települések közé tartozik, amely nem adósodott el az elmúlt évek során. Így nem is volt szükség arra, hogy a kormány átvállalja az adósságait. Az ország vezetése úgy döntött, hogy azon falvak és városok, amelyek csak addig nyújtózkodtak, ameddig a takaró megengedte, 50 milliárd forintos támogatást kapnak négy évre elosztva.
A város az idén hívhatja le az összeg első felét, amely 181 millió forint – tájékoztatta lapunkat Lehoczki Ferenc polgármester. A pénz azonban nem fog a város számláján parkolni, mert ebből újítják fel a Szőlő utcát és a Petőfi utcát is, ezek a munkálatok mintegy 100 millió forintba kerülnek. Emellett 50 milliót szánnak az önkormányzat fűtés-korszerűsítésére, külső hőszigetelésre, és a világítás korszerűsítésére. Illetve a régi művelődési házat korhű módon felújítják, s ide szállítják át a helytörténeti múzeumot a régi iskola épületből.
Hatmilliót költenek a Madách utcai vízátemelő kapacitásának a kibővítésére, mely a csatornarendszer neuralgikus pontja belvizes időszakban. Ezzel azonban nem ért véget a felújítások sora. A múlt heti önkormányzati ülésen ugyanis Udvarhelyi Attila városatya, iskolaigazgató bejelentette, hogy az evangélikus általános iskola nemrég nyert mintegy 148 millió forintot arra, hogy az intézmény régi szárnyát felújítsák. Kicserélik a nyílászárókat, a régi kazánokat, napelemeket helyeznek az intézmény tetejére, s elkészítik a külső hőszigetelést is.
A munkálatokat a nyáron kezdik el, a tanévnyitóra elkészül a felújítás. Elhangzott az is, hogy a református közösség is támogatást nyert egy pályázaton, így felújíthatják az idősek otthonát, melyre 70 milliót költhetnek. Az ősszel átadják az új evangélikus óvodát, melynek a falai napokban kerültek tető alá.