2014.04.24. 19:22
Egészségesebb ivóvízhez juthat tizennégy település
Több, mint hárommilliárd forintból tizennégy település ivóvízének minőségét javító beruházás kezdődik Kiskunhalas térségében – jelentette be a projekt kivitelezési szerződésének aláírása alkalmából a város polgármestere, az érintett településeket összefogó önkormányzati társulás elnöke.
A vízszolgáltatásban évtizedek óta nem történt ilyen nagyságrendű beruházás a környéken – mondta Gyovai István. A projekt 14 települést, Kelebiát, Tompát, Csikéria-Bácsszőlőst, Kisszállást, Kisszállás-Újfalut, Kéleshalmot, Kunfehértót, Rémet, Borotát, Kiskunhalast, Harkakötönyt, Bodoglár-Tajót, Jászszentlászlót és Móricgátot érinti.
A fejlesztés fontos eleme a kutaknál kitermelt víz korszerű tisztítási technológiájának kiépítése és az arzénmentesítés. Emellett az ellátórendszerek is megújulnak, új technológiai kiszolgáló létesítmények, köztük víztároló medencék épülnek, továbbá kutakat fúrnak és Kiskunhalas kertvárosában egy víztornyot is építenek.
Balássy Adrienn projektmenedzser közölte: a települések többségén nem felelt meg a víz minősége az Európai Unió előírásainak, ezért vált sürgetővé a fejlesztés. Jelezte: bár a közbeszerzési eljárások elhúzódtak, a projekt a tervek szerint 2015 közepére, őszére befejeződhet. A program összköltsége 3,1 milliárd forint, amelyhez 2,7 milliárd forint pályázati forrást nyertek.