Közélet

2014.04.04. 07:54

A szeméthegyből szánkózódomb lehet telente

Több mint három évtized szemete magasodott hatalmas dombbá Halason, a Jókai utcai egykori szemétlerakó területén.

Tapodi Kálmán

A rekultiváció során több mint 200 ezer köbméter hulladékot mozgatnak meg és tűntetnek el a felszínről, hogy újra természetközeli állapotokat hozzanak létre a város korábbi szégyenfoltján. – Reményeink szerint idővel a lakosság szabadidőparkként használja majd ezt a területet, ahol pihenőhelyeket is szeretnénk kialakítani. Telente a gyerekek pedig szánkózódombként kedvelhetik meg ezt a helyet – mondta el a helyszíni bejáráson Gyovai István halasi polgármester.

A másfél milliárd forintba kerülő munkálatok jelenleg állnak – „tömörödik a szeméthegy” –, de a tennivalók több mint a felét elvégezték a kivitelezők, akiknek jövő év májusában kell átadniuk a területet. – A hulladék nagy részét behordtuk a depóniába, a terület déli részén már a víztisztítás is megtörtént. Aktív munkavégzés most nincs, mert a hulladéktest konszolidálódik, azaz a saját súlyától roskad, deformálódik. Mindezeket természetesen kijavítjuk és rendezett kulturált körülmények maradnak hátra miután befejeztük a munkákat – nyilatkozta Szatmári Károly, a kivitelező konzorcium egyik tagja, a Bácska Mérnöki Kft. ügyvezetője.

A városi legendákkal ellentétben nem találtak a területen „ottfelejtett” harci eszközöket, amik a közeli, volt szovjet laktanyából kerülhettek volna a lerakóba. A veszélyes anyagokat – akkumulátorokat, gumiabroncsokat – kiválogatják és elszállítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!