2014.04.03. 07:30
A biztonságérzetet erősíti a rend őreinek jelenléte
Húsz éve az önkormányzat vette meg az őrs épületét, most pedig felújította.
„A Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai nem rejtőznek el a fák tetején, hanem az utak mentén – jól láthatóan – használják a sebességmérő készüléket. Nem az a célunk, hogy bírságoljunk, hanem az, hogy megelőzzük a gyorshajtásból következő baleseteket.” Ezt Csizovszki László alezredes kapitányság vezető mondta a legutóbbi soltvadkerti testületi ülésen. Az ittas vezetőkre különösen figyelnek, egy korsó sör elfogyasztása 100 ezer forintos bírságot von maga után.
A főtiszt arra kérte az önkormányzatot, ha észreveszik, hogy házaló járja a települést, akkor szóljanak be a vadkerti őrsre. Történt nemrég ilyen eset, s kiderült, hogy a Tiszántúlról érkezett személyek közúti szabálysértést is elkövettek s megbüntették őket. Mayer Ferenc képviselő jelezte a kapitánynak, miszerint a rend őrei a katolikus templom mellett szeretik igazoltatni a vadkerti közlekedőket. Szerinte nem ott kellene, hanem az 53-as úton.
A kapitány válaszában megjegyezte, hogy akik elkérték az okmányokat, azok valószínűleg a halasi kapitányság munkatársai lehettek. A városatyák felvetették, hogy a vadkerti őrsön egykor 13-an szolgáltak, most meg a tizet sem éri el a számuk. A kapitány azt mondta, hogy lehet növelni a létszámot, de ennek feltételei vannak. Bezsenyi László alpolgármester szerint elég indok az, hogy húsz éve az önkormányzat maga vette meg az őrs épületét, most meg felújította. Kevés ilyen közösség létezik, amely ennyit költ a saját biztonságára így a 13-as létszám indokolt.
A bővítést az is indokolja, hogy a hétezres város határában a soltvadkerti tónál nyaranta 90 ezer vendég is megfordul. A hatalmas tömeg biztonságérzetét indokolja a rendőrök folyamatos jelenléte. Nagyon sok olyan rendezvény van, amely ezreket csábít a tópartra, s ma még biztonságos a tó melletti pihenés. Ugyanakkor igaz, hogy hajnalonként nem egyszer megzavarják a pihenők nyugalmát a garatra felöntött társaságok.
Ilyenkor a rendőr megjelenése a ricsajozókat is megfékezhetné. Kárász András képviselő azt kérte, hogy a rendőrök legyenek segítőkészek. Amikor ő egy alkalommal lerobbant Halastól nem messze nem ajánlották fel a segítségüket, az út mentén ellenőrző rendőrök. Csizovszki László alezredes azt ígérte, hogy mindig lesz elegendő rendőr a városban, különösen akkor, amikor nagy rendezvények színesítik Soltvadkert életét a következő hetekben.