2014.01.20. 17:15
Elutasították a jegyző keresetét
Elutasította a bíróság Kiskunfélegyháza korábbi jegyzőjének keresetét, melyben felmentésének jogszerűségét vitatta.
Pénteken zárult le a kiskunfélegyházi polgármesteri hivatal és a korábbi jegyző dr. Csölle Yvette között a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon folyt munkaügyi per. A bíróság a jegyző keresetét elutasította – tájékoztatta lapunkat dr. Endre Szabolcs, a város jelenlegi jegyzője. Elmondta, a perre azt követően került sor, miután a város polgármestere, Kapus Krisztián tavaly az év első munkanapján, közvetlenül azt követően, hogy az önkormányzati törvény módosulása folytán a jegyző feletti munkáltatói jogkör gyakorlására kizárólagosan jogot szerzett, bizalmatlanság jogcímén felmentette állásából a polgármesteri hivatal vezetőjét.
Dr. Csölle Yvette a felmentés jogszerűségét vitatta és 12 millió forint pertárgy értékben keresetet indított a hivatal ellen. Endre Szabolcs azt is elmondta, a polgármesteri hivatal képviseletét dr. Ember Alex munkaügyi szakjogász látta el a bíróságon.
Megtudtuk, a bíróság a döntéshozatalban nem a jegyző szakmai tevékenységét vizsgálta, hanem azt, hogy a közte és a polgármester között kialakult viszony alkalmas volt-e arra, hogy a polgármester a jegyzőbe vetett bizalmát elveszítse. Az ítélet lényege, hogy a felek közötti viszonyból, illetve a jegyző tevékenységéből kifolyólag a polgármester nem tudta maradéktalanul gyakorolni a hivatal irányításában őt – a mindenkor hatályos önkormányzati törvény alapján – megillető jogköreit. Szerettük volna megkérdezni dr. Csölle Yvettet is, hogy fellebbez-e a döntés ellen, de egyenlőre nem sikerült utolérni.