2014.01.13. 09:58
Bajai tanár a legnagyobb díját kapta
A hazai németség legmagasabb kitüntetését adták át szombaton a Magyarországi Német Önkormányzatok Napján.
A tizennyolcadik alkalommal megrendezett eseményen a kisebbség országos önkormányzata gálaműsor keretében három személyiséget ismert el. A pécsi Kodály központban Bajtai Lászlóné Mayer Éva újságíró, Michelisz József villányi pedagógus-költő, valamint Manz Alfréd a bajai Magyarországi Németek ÁMK-jának vezetőtanára vehette át az elismerést.
Pedagógusi teendői mellett tankönyveket és munkafüzeteket ír, lektorál, nemzetiségi rendezvényeket szervez, 2005-ben kezdeményezte a Batschkaer Spuren német nemzetiségi regionális lap megalapítását, amelynek azóta szerkesztője, így méltatták munkásságát.
A kiemelkedő iskolai teljesítményt nyújtó, nemzetiségi területen is aktív középiskolások részére tizennegyedik alkalommal adták át a Koch Valéria Díjat, a kitüntetettek között volt a bajai intézményben tanuló, nemesnádudvari Schauer Sára, aki a műsorban is fellépett. Friss diplomásként a német nemzetiségi témában az ELTE-n megírt kiváló diplomamunkájáért a szintén nemesnádudvari, korábban a bajai intézmény padjait diákként koptató, immáron ott tanító Melcher Zsanettet jutalmazták.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Manz Alfréd, Heinek Ottó, az országos önkormányzat elnöke, Bajtai Lászlóné Mayer Éva, Michelisz József
[/caption]