Közélet

2013.09.15. 18:41

Születésnap és szüret

Húsz évvel ezelőtt Boross Péter miniszterelnök avatta várossá Soltvadkertet. Most két évtizeddel a jeles esemény után a magyar politikai élet doyenje tette tiszteletét a városban.

Barta Zsolt

„Kicsi, de élhető város Soltvadkert, ahol az emberek ismerik és segítik egymást, ahol ha kell, összefognak egy-egy nemes ügyért. Az ilyen települések elkerülhetik a nagy városokra jellemző veszélyeket. Az elmúlt évtizedekben sok helyen jártam, s nem hízelgés, amit mondok: Soltvadkert megérdemelte a városi címet.” Ezt Boross Péter korábbi miniszterelnök mondta azon az ünnepségen, melyet Soltvadkert várossá avatásának 20. évfordulójára szerveztek a hétvégén.

– Ha valami miatt a 30. évfordulón nem lennék itt, lélekben akkor is önökkel leszek – folytatta beszédét az augusztusban 85. születésnapját ünneplő korábbi miniszterelnök a városi sportcsarnokban péntek este.

A soltvadkertiek a csaknem négyórás ünnepséggel tisztelegtek a település fennállásának 637. (akkor említik először az oklevelek), illetve a városá avatás 20. évfordulója előtt. A sportcsarnokban csaknem ezer ember gyűlt össze. Az iskolások adtak szüreti műsort, mely jó hangulatot teremtett a kétnapos szüreti fesztivál előtt. A rendezvényt a város négy országgyűlési képviselője, dr. Kerényi János, Font Sándor, Szávai István és Suhajda Krisztián is megtisztelte, illetve Bányai Gábor a megyei önkormányzat elnöke, parlamenti honatya is megjelent. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Berkecz László korábbi polgármester Boross Péter előtt adta át Lehoczki Ferenc polgármesternek a város kulcsát.
[/caption]

A program azért húzódott el, mert a rendezők kényesen ügyeltek arra, hogy a németországi bodelshauseni testvérváros busznyi küldöttsége mindent megértsen. Helyi fiatalok tolmácsolták a miniszterelnök, a polgármester szavait.

Lehoczki Ferenc a város elöljárója dióhéjban összefoglalta a város elmúlt két évtizedének fejlődését, amely során a helyi közösség hitelek nélkül építkezett. Az ország legnagyobb szőlőskertje terül el a település körül, mely nem csökken, hanem nő évről-évre. Ma már azonban Vadkert a jövedelmének meghatározó részét nem innen, hanem a műanyagipar termeléséből nyeri. Az ország egyik könnyűipari központjává emelte a várost az említett iparág. A Vadkerti-tó a város turizmusát is erősíti, ma már 80-100 ezer látogatót fogad évente.

A település az ország gazdasági nehézségei ellenére is fejlődik. Ezt erősítette meg Bányai Gábor megyei elnök is, aki üdvözlő beszédében hangsúlyozta: „Ma még az egy főre jutó GDP alapján Soltvadkert megelőzi Kecskemétet, azaz a legjobbak között jegyzik a helyiek teljesítményét a megyében.”[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Az iskolások szüreti műsort adtak elő sportcsarnokban
[/caption]

A program részeként Berkecz László korábbi polgármester Boross Péter előtt átadta Lehoczki Ferencnek a 20 évvel ezelőtt kapott városkulcsot, majd a polgármester új díszpolgárokat avatott. A címet Uwe Ganzenmüller, Bodelshausen, és Dombi Attila, az erdélyi Sarmaság első számú vezetői kapták meg. A diákok műsora után a helyi Korona Cukrászda, az alkalomra készített óriás tortáját szeletelték fel kicsik és nagyok örömére. A szombaton a hideg időjárás sokakat otthon tartott, ettől függetlenül a főtéri színpad körül sokan összegyűltek, hogy a műsorokat megtekintsék. A város ismert borászai pedig a borutcába várták a vendégeket. A gazdag programsorozat vasárnap folytatódott.

Címkék#soltvadkert
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!