Közélet

2013.09.07. 07:53

Egyedül pályázott, de nem nyert

Eredménytelennek minősítette a bajai könyvtár igazgatói pályázatát a képviselő-testület, továbbra is megbízott direktor vezeti az intézményt.

Kubatovics Tamás

Letenai Mária, akinek megbízatása május végén járt le, egyedüli pályázóként nyújtotta be elképzeléseit, ám azokról egyetlen szó sem esett a városatyák legutóbbi ülésén.
Az viszont kiderült, hogy a többség nem kívánja őt az igazgatói székben látni. Pedig a szakbizottságban többséget kapott pályázata. Vizin Tamás (Fidesz) javasolta, hogy legyen eredménytelen a pályázat, mert kusza a jogi a helyzet és kezdeményezni kell a szabályozás felülvizsgálatát. Farkas Attila (Összefogás Bajáért) viszont úgy vélte, elhárultak az akadályok a döntés elől, mert a valóban meglévő joghézag és egymásnak ellentmondó szakértői vélemények ellenére a kormányhivatal jogszerűnek minősítette a pályázati kiírást.

- A mai döntés arról szól, hogy támogatjuk-e azt az igazgatót, akinek az előző öt éves vezetői munkáját a bizottság, majd a testület is megdicsérte pár hónapja -  összegzett Hajdú Miklós, az Összefogás frakció vezetője. Zsigó Róbert (Fidesz) ezzel szemben azt emelte ki, hogy az összevont intézmény problémájáról és nem a személyről szól a döntés. A polgármester hangsúlyozta: érdemes a jogi helyzet feloldását kezdeményezni, ez a szabályozás megváltoztatását jelenti. Dr. Papp Zoltán jegyző pedig közölte: eredménytelen pályázat esetén 90 napon belül változatlan feltételekkel újra ki kell írni a pályázatot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!