Közélet

2013.08.02. 18:32

Nincs kevesebb panasz

Se több, se kevesebb a panasz, mint egy évvel korábban. Ez derül ki a bajai civil fogyasztóvédők első félévi munkájáról készített összesítésből.

Kubatovics Tamás

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület helyi szervezetét 2013 első félévében 152, míg egy esztendővel korábban 154 eset miatt keresték meg segítséget kérők. Idén 265 alkalommal fordultak hozzájuk, de az ügyek sokszor csokorba fogva kerülnek a statisztikába. Elsősorban bajaiak keresik fel őket, a panaszosoknak csupán ötöde jelentkezik a környékbeli községekből. Péntekenként a Közösségi Házban 10 és 13 óra között lehet velük személyesen találkozni.

Horváth József elnök szerint figyelemreméltó, hogy a panaszolt ügyek összetétele átrendeződött. - Érzékelteti hatását a különböző hatóságok, hivatalok átszervezése, ez a formálódás nem zavartalan. Ezt mutatja, hogy a közüzemekkel, közintézményekkel kapcsolatos negatív észrevétele száma csaknem 70 százalékkal ugrott meg. A kereskedelemmel, jótállással összefüggő ügyek száma megduplázódott, ezeknek csaknem fele termékbemutatókkal kapcsolatos. Érdemes biztatni a polgárokat, hogy ne hallgassák el sérelmeiket - foglalja össze tapasztalataikat. Érdekességként említi: az építőipar visszaesése náluk is érzékelhető, ebben a körben idén még nem kértek tőlük segítséget. A fogyasztók kegyeiért versengő kommunikációs cégek piaci versenyének kedvező következményeként értékelhető, hogy az ilyen esetek száma a múlt év első hat hónapjában regisztrált 29-ről 6-ra esett vissza.

A panaszok megoszlása

2013. I. félév, 2012. I. félév

közintézmények 44 26

kereskedelem 26 13

telekommunikáció 6 29

pénzügyek 46 59

közlekedés, szállítás 8 4

biztosítás 90 7

építőipar 0 5

egyéb 13 11

Forrás, OFE - Baja

közintézmények 44 26

kereskedelem 26 13

telekommunikáció 6 29

pénzügyek 46 59

közlekedés, szállítás 8 4

biztosítás 90 7

építőipar 0 5

egyéb 13 11

Forrás, OFE - Baja -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!