Közélet

2013.08.30. 17:08

Csak utólagosan hagyták jóvá az intézményi terveket

A centralizáció miatt olykor pár ezer forintos kiadási tételek is a testület elé kerülnek.

Kubatovics Tamás

Baján minden pályázatot a képviselő-testületnek kell jóváhagyni, az önkormányzati intézményeknek még akkor is a városatyák elé kell terjeszteniük elképzeléseiket, ha a megcélzott forráshoz nem szükséges saját erőt biztosítani. Ezen centralizáció miatt olykor pár ezer forintos kiadási tételek is a testület elé kerülnek. Így volt ez tegnapelőtt is, amikor a Türr István Múzeum, valamint az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ pénzszerző kezdeményezésere bólintottak a képviselők. Ezúttal utólagosan, mert az intézmények a hónap elején már benyújtották igényüket a Nemzeti Kulturális Alaphoz.

A múzeum a Krammer mérlegkészítő dinasztia tárgyi hagyatékának megvásárlására 800 ezer, barokk oltárképek restaurálására 1, a gyűjtemények védelmét szolgáló eszközök beszerzésére 1,2 millió forintra pályázott, ehhez 30 ezer forint nevezési díjat vállalt magára. A könyvtár dokumentumok restaurálására 388, gyűjteményének védelmére pedig 560 ezer forintot igényelt, 10 ezer forintos nevezési díj mellett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!