Közélet

2013.07.02. 19:12

Milliókat nyertek bűnmegelőzésre

Közel negyvenmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert bűnmegelőzési programjának megvalósítására a bugaci önkormányzat.

Vajda Piroska

Tizennyolc hónapot ölel fel majd a bűnmegelőzési program, melynek célja – a helyi általános iskolások és a velük foglalkozó szakemberek bevonásával – a helyes értékrend kialakítása, a döntésképesség fejlesztése, a toleranciára való hajlam erősítése, illetve a konfliktuskezelési technikák fejlesztése – mondta el lapunknak Szabó László, bugaci polgármester.

A programsorozat részeként egyhetes nyári tábort, drámapedagógiai foglalkozásokat, a közösséghez tartozás élményét biztosító sport és kulturális programokat, valamint ismeretterjesztő előadásokat szerveznek. A szakemberek számára különböző tréningeket, továbbképzéseket tartanak, melyek elsődleges célja, a gyermekek és fiatalkorúak bűnelkövetővé válásának, vagy áldozati helyzetbe kerülésének hatékony, korai felismerése, és az eredményes segítségnyújtás elősegítése – hangsúlyozta a polgármester.

Tőle azt is megtudtuk, a pályázat megvalósításába a kiskunfélegyházi rendőrkapitányság munkatársai is részt vesznek.  Az együttműködés részeként technikai eszközökkel – projektor, notebook, videokamera – segítik a rendőrség munkáját, melyeket a polgármester a legutóbbi képviselő-testületi ülésen adott át Timafalvi László, félegyházi rendőrkapitánynak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!