Közélet

2013.07.01. 20:08

Megújult az orvosi rendelő

A felújított orvosi rendelő hétfői átadásán díszpolgári címet adományoztak a nyugdíjba vonuló dr. Értekes Tibor háziorvosnak.

Vajda Piroska

Új házi orvos és korszerű, eszközparkjában is megújult orvosi rendelő várja mától a betegeket Kunszálláson. A községi rendelőt önerőből, helyi vállalkozók bevonásával újították fel, több mint ötmillió forintot fordítottak a beruházásra.

– Semmelweis-nap az egészségügyben dolgozók megbecsülésének ünnepe. Azoké, akik az egyre romló körülmények ellenére  naponta tudásuk legjavát nyújtva küzdenek a betegségek ellen – fogalmazott Kovács Imre, polgármester az átadáson, majd pedig köszönetet mondott a helyi egészségügyi dolgozóknak fáradhatatlan munkájukért.

– Köztudott, hogy évek óta roskadozik a háziorvosi rendszer. Kunszálláson viszont az országosnál jobb a helyzet, köszönhetően annak, hogy az önkormányzat a központi támogatások csökkentése mellett is fejleszti a helyi egészségügyi ellátást az intézményeknek otthont adó épület korszerűsítésével, illetve eszközvásárlással – mondta a polgármester. Hozzátette, korábban a védőnői szolgálat épülete újult meg, és tervezik a fogorvosi rendelő korszerűsítését is.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Az új háziorvos dr. Kasza Beáta bemutatta a helybelieknek a megújult rendelőt
[/caption]

A rendelő birtokbavételét megelőzően adta át a polgármester a díszpolgári címet közel 40 éves munkája elismeréseként dr. Értekes Tibor házi orvosnak.

– Értékes doktor, hívják így betegei a mai napig Tibort. Vallom, hogy ez valódi szálló igévé vált, hiszen doktor úr Kunszállásnak minden szempontból értékes polgára volt, és reméljük lesz még sokáig, gyarapítva ezzel mindazt az értéket, amit képvisel – mondta köszöntőjében Kovács Imre. Az ünnepség zárásaként a polgármester bemutatta a község új háziorvosát, dr. Kasza Beátát.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Idén dr. Értes Tibor kapta a község díszpolgári címét
[/caption]

Értékes doktor a humorával gyógyít

Dr. Értekes Tibor 1974-ben költözött családjával Kunszállásra. A szomszédos falu Fülöpjakab, és mindkét település kiterjedt tanyavilága is körzetébe tartozott. 3600 ember ellátásáért volt felelős. Pályafutása alatt volt, hogy páncélozott járművel, de olyan is előfordult, hogy futva vitte a gyógyszert a tanyavilágba, de otthonszülés is történt praxisában – hangozott el dr. Czabán Edit visszaemlékezésében. – Sokan nem is gondolják, mit jelent egy kis településen egyedül orvosként dolgozni. Itt nincs kórházi háttér, nincs kolléga, akitől segítséget lehetne kérni, nincs rangsorbeli előremenetel. Csak önmagad vagy a tudásoddal, és a két kezeddel. És ahogy Frizt Péter atya emlegette: "A doktor úr a humorával gyógyít!" – mondta Czabán Edit. Köszöntőjéből kiderült, a nyugdíjba vonuló orvos a helyi közösségi élet aktív tagjaként sokáig a Vöröskereszt elnöke volt, 20 évig pedig önkormányzati képviselőként is dolgozott. A kunszállási sportkör alapító tagjaként a sport népszerűsítésén fáradozott. 1980-ban elnyerte a Vasember címet 1100 méter úszás, 50 km kerékpározás, és 10 km futás teljesítésével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!