Közélet

2013.06.02. 17:53

Felpörgetnék a lovas turizmust

A lovas turizmus támogatása céljából fogott össze a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány, továbbá egy szerb és egy magyar civil szervezet.

Popovics Zsuzsanna

A partnerek sikerrel pályáztak a magyar-szerb határon átnyúló együttműködési programban, közös vállalásaikról szerdán tartottak nyitókonferenciát a fülöpszállási Biczó Csárdában.

Dr. Kecskés László projektvezető, a BKMÖ Területfejlesztési és Területrendezési Irodájának vezetője mutatta be a A ló a magyar és a szerb kulturális örökségben című, márciusban rajtolt és 13 hónapig tartó projektet. Részeként Kecskemét és Újvidék között létrehoznak egy lovas bázisokat összekötő hálózatot, mely közös turisztikai ajánlatokkal jelenik meg. Hat tematikus lovas túra útvonalat is kialakítanak, minimum 12 települést érintve (Lajosmizse, Kerekegyháza, Fülöpszállás, Izsák, Bakodpuszta, Bugac, a szerb térségben Kelebija, Novi Sad, Temerin, Zrenjanin, Creapja, Kovin).

Mint elhangzott, a magyar és szerb térség lovas bázisai nem egymással versenyeznek, hanem egymással összefogva igyekeznek határon átnyúló módon megszervezni, hogy közösen növeljék a meglévő lovas turizmus versenyképességét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!