Közélet

2013.05.13. 10:37

Hatalmas jégverés pusztított a határnál

A határközség jókora területén hatalmas károkat okozott a szombat éjjeli vihar. A Kelebia délnyugati felén este 9 körül kezdődött a jégverés.

Tapodi Kálmán

– Öt-tíz percig csak a jég hullott és csak után kezdődött az eső is szakadni – számolt be a mindent letaroló viharról a Táncsics utcában lakó Bíró Zoltán falu-, és tanyagondnok. Az érintett falurészeken a gyümölcsösöket, szőlőket, veteményeseket teljesen elverte a jég, ami pár centis magasságban szinte teljesen beterítette a földet. Borsó-, és dió nagyságú jégdarabok is hullottak, míg a hirtelen lezúduló víz néhol majd félméteres magasságban állt az utcákon. Megsérült televíziós antennák, szitává lyuggatott redőnyök is magukon viselik a pusztítás nyomait, de még vasárnap délelőtt is akadtak helyek a községben, ahol lehetett még jeget látni.

A hirtelen kerekedő viharban 27 Celsius fokról pillanatok alatt felére csökkent a hőmérséklet és jókora szél is támadt. A mezőgazdasági területeken is óriási károk keletkezhettek, csakúgy mint a szomszédos Vajdaságban, ahol Horgostól Magyarkanizsán és Csantavéren át Zentáig, Kúláig Óbecséig söpört végig a vihar.

Pongrác, Szervác, Bonifác

A Fagyosszentekhez köthető népi hiedelem idén is beigazolódni látszik, ugyanis péntek este hidegfront érte el nyugati határainkat, mely hullámot vetve a Kárpát-medence fölött jelentősen lelassult, így csak ma hagyja el a hazánkat – írja az Időkép.hu.

A fagyosszentek a magyar népi hagyomány szerint a Pongrác, Szervác, Bonifác napok (május 12., 13., 14.), valamint Orbán napjának (május 25.) a közös elnevezése. Az Ipoly mentén a néphagyomány Zsófia-naptól (május 15.) is fagyot várt.

A hőmérséklet csökkenése az év során máskor is előfordul; a májusi fagyok valószínűleg azért kaptak különös figyelmet, mert a zsenge növényzet ilyenkor sínyli meg legjobban a fagyot.

A fagyosszentek a magyar népi hagyomány szerint a Pongrác, Szervác, Bonifác napok (május 12., 13., 14.), valamint Orbán napjának (május 25.) a közös elnevezése. Az Ipoly mentén a néphagyomány Zsófia-naptól (május 15.) is fagyot várt.

A hőmérséklet csökkenése az év során máskor is előfordul; a májusi fagyok valószínűleg azért kaptak különös figyelmet, mert a zsenge növényzet ilyenkor sínyli meg legjobban a fagyot. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!