Közélet

2013.05.21. 18:52

Diákmunka alapbérért

Napról-napra nő az érdeklődés a diákmunka iránt. A kereslet is változatos, az áruházi feltöltőtől a csomagoláson és zöldségválogatáson át a mérnöki gyakorlati munkákig. Ön vállalt diákmunkát?

Sebestyén Hajnalka

Érdemes mielőbb regisztrálni, hiszen annál nagyobb az esély a sikeres diákmunka vállalására – tudtuk meg Peller Sándortól, a Meló-Diák kecskeméti vezetőjétől. Diákmunka egész évben vállalható, azonban jellemzően a legtöbben a nyári szünidőre keresnek plusz kereseti lehetőséget. Általánosságban elmondható, hogy a 17 év felettiek munkavállalására több a lehetőség. Ezen belül legnagyobb eséllyel azok indulnak, akik elmúltak 18 évesek, és minél hosszabb időre tudnak vállalni munkát, nemcsak egy konkrét időpontra. A partnerek szívesebben fogadják az idősebbeket, akik már éjszakára is beoszthatók, emellett rugalmasak.

A munkakínálat vegyes, aki előbb jelentkezik, több mindenből válogathat. Az áruházakba keresnek polcfeltöltőket, pénztárosokat. Az ipari szegmensbe, üzemekbe várják pakolásra, csomagolásra és szerelésre a fiatal munkatársakat, a mezőgazdaságba növényápolás területén kisegítő munkákra, hűtőházakba csomagolásra és zöldségválogatásra. Korlátozott számban vannak irodai, mérnöki, illetve lányoknak hostess munkák, s természetesen a sorból nem maradhat ki a szórólap osztogatás sem.
A diákok elsősorban az alap óradíjakra számíthatnak, mely idén bruttó 564 forint. Nagyobb részt ezt, vagy valamivel magasabbat kaphatnak a fiatalok. Ehhez jönnek még az esetleges pótlékok, mint az éjszakai műszak. Van néhány kiemelt munka is, például a mérnök gyakornoki feladatok akár 1000 forintot is érhetnek óránként.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A kereskedelemmel foglalkozó cégek gyakran vesznek fel diákokat árufeltöltésre, raktári teendők elvégzésére. Érdemes időben körülnézni
[/caption]

A diákmunkára a regisztrálás folyamatos, a gördülékenyebb ügyintézés végett a jelentkezőknek már az első alkalommal célszerű a diákjogviszonyt igazoló dokumentumokat elvinni, hogy később az esetleges szerződéskötéskor ez ne legyen hátráltató tényező.

Korhatárok

Az egyik leggyakoribb kérdés, hogy hány éves kortól vállalhatnak munkát a diákok. Ha betöltötték a 15. életévüket, akkor szülői engedéllyel dolgozhatnak a tanítási szünetekben. Aki elmúlt 16 éves, az már nemcsak a szünetekben, hanem tanév közben is dolgozhat hétfőtől szombatig reggel hat és este tíz óra között, ám továbbra is szülői engedéllyel. Aki pedig elmúlt 18 éves, az már vasárnap és éjjel is dolgozhat, és szülői engedélyre sincs szüksége.

Külföldi munkák

Tizennyolc év felett külföldi munkavállalásra is van lehetőség, például Görögországba, a görög szigetekre, Ciprusra és Spanyolországba keresnek szállodai programszervezőket-animátorokat a szezonra, szállással és teljes ellátással, illetve 160 ezer forintos havi fizetéssel. Németországba és Ausztriába szintén a szállodaiparba keresnek munkaerőt, szállással és ellátással, 350 ezer forintos bérrel, Angliába pedig csomagolókat szintén 350 ezer forint körüli havi fizetéssel.

Peller Sándor végezetül hozzátette: az általános tapasztalatuk nagyon jó a diákmunkákkal kapcsolatban. Pozitív visszajelzéseket kapnak a cégektől, elégedettek a hozzájuk küldött fiatalok munkájával.

Előzetes tájékozódás

A személyes felvételi elbeszélgetésen is fontos az öltözködés, ezért többek között nem tanácsos strandpapucsot, vagy elnyűtt farmert húzni, még akkor sem, ha pólós-rövidnadrágos munkáról van szó. A szakemberek szerint ajánlott utánanézni a munkának, munkahelynek is, például mit várnak a jelentkezőtől, illetve nem árt néhány alapvető információt megismerni a céggel kapcsolatban akár az internetről, ezek az ismeretek még használhatók lehetnek az interjún.

<!-- Diákmunka alapbérért Napról-napra nő az érdeklődés a diákmunka iránt. A kereslet is változatos, az áruházi feltöltőtől a csomagoláson és zöldségválogatáson át a mérnöki gyakorlati munkákig. Ön vállalt diákmunkát? Sebestyén Hajnalka Korhatárok Az egyik leggyakoribb kérdés, hogy hány éves kortól vállalhatnak munkát a diákok. Ha betöltötték a 15. életévüket, akkor szülői engedéllyel dolgozhatnak a tanítási szünetekben. Aki elmúlt 16 éves, az már nemcsak a szünetekben, hanem tanév közben is dolgozhat hétfőtől szombatig reggel hat és este tíz óra között, ám továbbra is szülői engedéllyel. Aki pedig elmúlt 18 éves, az már vasárnap és éjjel is dolgozhat, és szülői engedélyre sincs szüksége. Előzetes tájékozódás A személyes felvételi elbeszélgetésen is fontos az öltözködés, ezért többek között nem tanácsos strandpapucsot, vagy elnyűtt farmert húzni, még akkor sem, ha pólós-rövidnadrágos munkáról van szó. A szakemberek szerint ajánlott utánanézni a munkának, munkahelynek is, például mit várnak a jelentkezőtől, illetve nem árt néhány alapvető információt megismerni a céggel kapcsolatban akár az internetről, ezek az ismeretek még használhatók lehetnek az interjún. Külföldi munkák Tizennyolc év felett külföldi munkavállalásra is van lehetőség, például Görögországba, a görög szigetekre, Ciprusra és Spanyolországba keresnek szállodai programszervezőket-animátorokat a szezonra, szállással és teljes ellátással, illetve 160 ezer forintos havi fizetéssel. Németországba és Ausztriába szintén a szállodaiparba keresnek munkaerőt, szállással és ellátással, 350 ezer forintos bérrel, Angliába pedig csomagolókat szintén 350 ezer forint körüli havi fizetéssel. A kereskedelemmel foglalkozó cégek gyakran vesznek fel diákokat árufeltöltésre, raktári teendők elvégzésére. Érdemes időben körülnézni -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!