2013.05.30. 19:23
Az ország minden részéről jöttek a MÁRIS-tanyába
A múlt hét végén ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját a MÁRIS Holland-Magyar Gyorssegítő Szolgálat a Harkakötöny melletti tanyáján.
Az elmúlt két évtized eseményeit dokumentáló, színvonalas fotókiállítást Tóth Györgyné Erzsike, a szolgálat vezetője nyitotta meg. A rendezvényre az ország szinte valamennyi részéről érkeztek a szociális intézmények küldöttségei. Képviseltették magukat többek között Kiskunmajsáról, Kelebiáról, Ópusztaszerről, Ásotthalomról, Újszászról, Kaskantyúról, Bácsborsodról, Dunavecséről, de érkeztek vendégek Hollandiából is. A szolgálat az országban százhúsz szociális otthont, gyermek- és pszichiátriai intézetet támogat.
Az önkéntesek hetek óta rendezik, csinosítják a több hektáron fekvő mesevárost, játszótereket, a hálótermeket, fürdőépületet hogy a szezonnyitásra minden rendben várja az ide kiránduló gondozottakat.
Saját, ötven személyes, speciálisan kialakított buszuk van, melyben lift is működik, valamint kerekes székeket is lehet szállítani. Ezzel utaztatják ide a mozgássérült rászorultakat.
Az idén júniusban ismét benépesül az üdülőtanya, indul a 21. szezon. Az első vendégek a majsai óvódások után a kiskunhalasi általános iskolai kollégium lakói lesznek. A szezon őszig tart. Önerőből, önkéntes aktivisták segítségével bonyolítják le az üdültetéseket.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A dunavecsei gyermekotthon kis lakói is köszöntötték Tóth Györgyné Erzsike nénit (középen) a rendezvényen
[/caption]
A fotókiállítás anyagán keresztül végigkísérhető az üdülőkomplexum fejlődése, az első erdei kis vályogtanyától a ma már óriási területen elterülő három új építmény a hozzákapcsolódó vizesblokkokkal, a környező erdős területeken sportpályákkal a szabadidőközpontig.
Minden évben több ezer szociális- és gyermekotthoni lakót várnak ide. Sokuknak ez az egyetlen lehetősége kimozdulni az intézmény falai közül és évek óta visszajárnak nyaralni.