Közélet

2013.03.28. 20:04

Zöld utat kapott az egyházi fenntartás?

Két éves bizonytalanság után, úgy tűnik rendeződik a Kiskunfélegyházi Petőfi Gépészeti Szakközépiskola sorsa. Ön szerint ki a legjobb fenntartója az iskoláknak?

Vajda Piroska

A félegyházi képviselő-testület csütörtöki ülésén döntés született ugyanis arról, hogy az érintett felek bevonásával munkacsoportot hoznak létre, amely arra hivatott, hogy kidolgozza az ingatlan átadására vonatkozó vagyonkezelői szerződés tervezetét.

Az előkészítésben részt vesz a Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola, a Magyar Bencés Kongregáció, a Klebersberg Intézményfenntartó Központ megyei központja, illetve félegyházi tankerülete, a Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény, a PG Alapítvány, és a gépészeti oktatásszervező kft. képviselője, valamint az önkormányzat.

A 140 éves múltra visszatekintő iskolát öt éve az egykori tanítványok által létrehozott alapítvány működteti, amely 25 évre kapta használatba az iskola épületét a várostól. A PG Alapítvány azonban anyagilag ellehetetlenült, nem tudja hosszú távon fenntartani az intézményt. Az iskola vezetősége ezért 2011-ben megkereste a pannonhalmi bencés rendet, azzal a kéréssel, hogy vegye át az iskola működtetését. Ehhez viszont szükséges, hogy a képviselő-testület átadja a bencés rendnek az iskola épületeinek használati jogát. Az elmúlt két esztendőben megosztott volt a testület az ügyben. Tegnapi döntésük értelmében azonban megkezdődhet az a tárgyalássorozat, mely előkészíti az egyházi fenntartásba adást. A szerződés tervezetet április végéig kell elkészíteni, a végleges döntés határideje május 31.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Két éves bizonytalanság után, úgy tűnik rendeződik a Kiskunfélegyházi Petőfi Gépészeti Szakközépiskola sorsa
[/caption]

Dr. Sulyok Miklós, a PG alapítvány kuratóriumának tagja pozitív előrelépésnek tartja a városatyák döntését. Véleménye szerint, a képviselők is belátták az egyetlen járható út az iskola egyházi működtetése. Ha ugyanis az alapítvány visszaadja a intézmény fenntartását, az állam csupán a gyerekek elhelyezéséről köteles gondoskodni.

Kapus Krisztián polgármester komoly kihívásnak tartja a következő hetek tárgyalásait. Mint mondta, döntés kell hozni a párhuzamos képzések, illetve az együttműködés lehetőségeiről, valamint a nyertes uniós pályázatok fenntartását is vállalni kell.

<!-- Zöld utat kapott az egyházi fenntartás? Két éves bizonytalanság után, úgy tűnik rendeződik a Kiskunfélegyházi Petőfi Gépészeti Szakközépiskola sorsa. Ön szerint ki a legjobb fenntartója az iskoláknak? Vajda Piroska Két éves bizonytalanság után, úgy tűnik rendeződik a Kiskunfélegyházi Petőfi Gépészeti Szakközépiskola sorsa -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!