Közélet

2013.03.13. 21:25

Van esélye a magyar cégeknek

Szerdán Kecskemétre látogatott Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete.

Hraskó István

Ilan Mor Izraeli nagykövet.

Fotó: BUS CSABA

A diplomatát dr. Zombor Gábor polgármester a városházán fogadta, dr. Kerényi János kormánymegbízott és Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnökének társaságában.

A találkozót követő sajtótájékoztatón elhangzott: a tárgyalásokon szó esett a Kecskemét és izraeli testvérvárosa, Naharya közötti kapcsolatok erősítéséről. A polgármester elmondta, a tervek szerint az októberi város napi ünnepség főszereplője Naharya lesz, művészek, városvezetők és gazdasági szakemberek is Kecskemétre érkezhetnek a testvérvárosból. Zombor Gábor hozzátette, az önkormányzat a zsidó hitközséggel együtt pályázik az Ózsinagóga felújítására, reményeik szerint sikerrel.

Ilan Mor kijelentette: vízgazdálkodás területén Izrael vezető ország a világon, és szaktudásukat, tapasztalatukat készek megosztani a magyar szakemberekkel is. Ezért javasolta, hogy a megyéből utazzon ki egy delegáció Izraelbe, és látogasson el ottani vízgazdálkodással foglalkozó cégekhez. Kérdésünkre a nagykövet úgy nyilatkozott: bármilyen területen van esélye magyar cégeknek Izraellel kereskedni, példaként a high-tech-et, az elektronikát és a vegyipart említette.

Egyben segítséget ígért a konkrét elképzelésekkel rendelkező hazai vállalatoknak. Ilan Mor egyébként ellátogatott a Mercedes-gyárba is, felmérni a lehetőségeket, miként tudnának bekapcsolódni a termelésbe az izraeli autóalkatrész-gyártók. Zombor Gábor ennek kapcsán hozzáfűzte: elfér Kecskeméten néhány izraeli tulajdonú beszállító.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!