Közélet

2013.03.05. 07:46

Ritkaság: „fehér” bivalyok élnek Tiszaugon

Földvári László, tiszaugi tenyésztő őshonos állatállományában különlegességnek számító „fehér” bivalyok is élnek.

Szentirmay Tamás

Minden valószínűség szerint az országban egyedül Földvári Lászlónak vannak „fehér” bivalyai. Az első szürkemarhát és bivalyt 1996-ban vásárolta a tenyésztő, komolyabban azonban csak 2000 óta foglalkozik őshonos magyar állatfajtákkal. Az állományában jelnleg 350 szürkemarha, és ötven bivaly szerepel. Ez utóbbiak közül azonban hat nem a megszokott fekete színű, hanem fehér szőrű, egészen ponotsan zsemleszínű. A gazdálkodó hobbiból tart még szamarakat és gyimesi rackabirkákat is.

– A nőivarú szaporulatot nem értékesítem, csak a hímeket, ezért szaporodott fel ennyire az állatállomány, de vásároltam is hozzájuk – meséli Földvári László. – Valamennyi állatom törzskönyvezett. Minden borjútól születése után vért veszünk, ami DNS vizsgálaton megy keresztül. A tenyészbikákat négyévente cserélem, mégis már hat olyan bivalyom van, ami eltér a többitől és nem fekete színű. Az első fehér borjú 2002-ben született. Akkor nagyon csodálkoztam, szakemberek véleményét is kikértem. Megtudtam, hogy valamilyen génhiba okozhatja a színmódosulást, de az is lehet, hogy túl kicsi a honi tenyészállomány és rokonok is összetalálkoztak. Érdekességnek, kuriózumnak jó, de nem tenyésztem, mert nem ez a természetes. A fehér bivalyokra ugyan rácsodálkoznak az emberek, de ezekre nincs kereslet, csak a feketékre. A színükön kívül más különbség nincs az állatok között, a feketék nem is bántják a fehéreket. Természetesen mind a bivalyok, mind a szürkemarhák ridegtartásban élnek. Szerencsére betegség még nem fordult elő az állományban.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Kakukktojások
[/caption]

Miből lesz a mozarella?

Legutoljára három évvel ezelőtt született fehér bivalyborjú Földvári László csordájában. Most már ivarérett, de majd csak egy év múlva találkozhat bikával. Magyarország bivalyállománya nem nagy: mindössze 1800 tehén 700 üsző és mintegy 40 bika él hazánkban ebből a fajtából. Bács-Kiskunban a Kiskunsági Nemzeti Parknak él még jelentősebb bivalyállomány. Talán kevesen tudják, hogy a mozarella sajt előállításához kizárólag friss, teljes értékű bivalytej használható fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!