2013.03.11. 09:22
Elszállították a Petőfi szobrot
Felújítása miatt csütörtökön lebontották a Petőfi-szobrot talapzatáról Kiskunfélegyházán.
Bozóki István kőfaragónak és munkatársainak hosszas vésés után sikerült eltávolítaniuk talapzatáról Petőfi Sándor bronzszobrát, amely 90 éve áll Kiskunfélegyháza főterén. 1922. október 29-én több ezres közönség előtt leplezték le. Az alkotás eredetileg Segesváron állott, hosszas viszontagság után került Félegyházára.
Köllő Miklós szobrászművész egyik legkiemelkedőbb alkotását Petőfi ércszobrát 1897-ben avatták fel Segesváron. Az országos adakozásból megvalósult szobrot a trianoni békediktátum miatt lebontották, Kolozsváron át Budapestre menekítették. Az alkotásért több város is versengett, köztük Budapest, Kiskőrös, Kecskemét, Pápa és Sopron is. A félegyháziak kitartásának köszönhetően Vass József akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter 1922. január 18-án végül úgy döntött: „Méltányolva a város közönségének hazafias lelkesedését, Petőfi Sándor ércszobra Kiskunfélegyházán állíttassék fel.” 1922. február 14-én lovas szekéren, hóban, fagyban indult utolsó útjára, Kiskunfélegyházára. Két nap múlva harangzúgás közepette érkezett meg a városba, ahol Jenovai Dezső házában helyezték el a talapzat elkészültéig.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A szobor felújítását régóta tervezte a város
[/caption]
Az elmúlt évtizedekben az időjárás viszontagságai miatt a szobor és talapzata jelentősen megrongálódott. Felújítását régóta tervezte a város. Most pályázat útján 10 millió forintot nyert az önkormányzat erre a célra. Így az idei március 15-ei ünnepséget a hagyományostól eltérően Petőfi-szobor nélkül tartják meg Félegyházán. Alapkőletéttel emlékeznek az 1848-49-es szabadságharc eseményeire. A felújított szobrot és posztamensét a július 31-én a költő halálának évfordulóján avatják fel.