Közélet

2012.11.20. 10:34

Ötvenezer ember védelmére szolgál az új autó

Ünnepélyes keretek között állították szolgálatba a kalocsai tűzoltók új gépjárműfecskendőjét. A közel 100 millió forintot érő jármű a régióban élő ötvenezer ember védelmét szolgálja.

Tapodi Kálmán (Petőfi Népe)

A Renault tűzoltókocsi, aminek tervezésénél a gyártó a tűzoltók véleményét is kikérte, már szeptemberben megérkezett Kalocsára, és eddig a személyzet felkészítése zajlott járművezetésből és a legkorszerűbb technikai berendezések kezeléséből, amikkel az új jármű rendelkezik.
A gépjárműfecskendővel egy tizennégy éves, Mercedes típusú járművet cserélnek le, amit teljes felújítása után Solton állítanak majd szolgálatba jövő évben.

Az átadó ünnepségén jelen volt Farkasinszki Lóránt, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője is, aki elmondta, hogy a mostani technikai fejlesztés egy központilag tervezett és irányított fejlesztési program része. A megyében a Kalocsai Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság az első, amelyik új tűzoltófecskendőt kapott. Az új szerkocsi a tűzoltóság általános beavatkozó járműve lesz, ami tűzoltásnál, műszaki mentéseknél is növeli a város körzetének katasztrófavédelmi védettségét.
A gépjárműfecskendőt szolgálatba állításakor Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje oltalmába helyezte Mészáros István, a Szent István király templom templomigazgatója, aki megszentelte az új tűzoltóautót.

A baon.hu a Petőfi Népe lapcsalád tagja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!