Közélet

2012.11.24. 09:51

Havat hozhat a Mikulás

Szürke és lehangoló időjárás rombolja hangulatunkat az ősz második felében, számottevő változásra pedig a hétvégén sem számíthatunk. December első napjaiban megérkezhet a havazás.

baon.hu

Vasárnap gyenge délkeleti szél várható és megszűnik ugyan a csapadék, ennek ellenére folytatódik a borongós, párás időjárás, helyenként tartósan megmaradó ködfoltokkal. Ráadásul a Katalinokat ünnepelhetjük, a nép hagyományok pedig úgy tartják, ha Katalin kopog, karácsony locsog - ez alapján tehát bíznunk "kellene" a fagyos, fehér karácsonyban - írja előrejelzésében Kurunczi Rita, az időkép.hu meteorológusa.

A budapesti légszennyezettségi értékeken javított a pénteki esőzés, azonban északkeleten, főként a Nyíregyházán és Miskolcon továbbra is jóval az egészségügyi határérték feletti a PM10 koncentrációja.

Hétfőtől már elkezdődhet némi változás, a Dunántúlon a meg-megélénkülő szél ugyanis már felszakíthatja a felhőzetet, kedden a nyugati területeken pedig akár erős lökések is előfordulhatnak. Igazi, markáns fordulat azonban a jövő hét közepétől jöhet, ekkor csapadékosabbra, szelesebbre fordul időjárásunk és lehűlés veszi kezdetét: december első napjaira pedig talán már annyira hideg, hogy újra havazásban gyönyörködhessünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!