Közélet

2012.05.21. 10:44

Újra történelmet írhat Lakitelek

Lakiteleken lesz az Országos Polgárőr Szövetség lovas tagozatának központja. Erről egyeztettek a népfőiskolán az érdekelt felek, a napokban.

Szentirmay Tamás

Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, Hatala József országos rendőrfőkapitány, Túrós András, az OPSZ elnöke, valamint Lázár Vilmos a Magyar Lovassport Szövetség elnöke is részt vett azon az egyeztetésen, amelynek az volt a fő témája, hogy Lakiteleken felügyeljék a polgárőrszövetség lovas tagozatát. A nagyközségben folyamatosan emelkedett a lovas polgárőrök száma, ami mára már elérte a húszat. Ezért is gondolták azt az érintettek, hogy a településről lehetne irányítani a tagozatot. Túrós András szerint Lakitelek ezzel ismét történelmet írhat. Megjegyezte, hogy az eddigi hétszázmillió forint támogatás mellé további százmillióra lesz szüksége ahhoz a szövetségnek, hogy a lovas polgárőrség hatékonyan tudjon működni. Fel kell azt is mérni, hogy a szövetség több mint nyolcvanezres létszámából jelenleg hány lovas polgárőr tevékenykedik. Az OPSZ keretén belül a lovas tagozat ez év április 20-án alakult meg, vezetője Rácz Adrienn.

Hatala József szerint jó kezdeményezés az, ha a külterületeken lovas polgárőrök figyelnek a közbiztonságra. Ígéretet tett arra, hogy a lovasok kiképzésében segítséget nyújt a rendőrség. Lázár Vilmos hétszeres kettes fogathajtó-világbajnok szintén támogatta az elképzelést és segítségét ajánlotta fel ahhoz, hogy pénzhez jussanak azok, akik a külterületeken járőröznek. Fontos dolognak tartotta azt, hogy az oktatás egységes szakmai alapokra épüljön. Lezsák Sándor elmondta, hogy a kormány politikai támogatást ad ahhoz, hogy az országban tovább fejlődjön a lovas kultúra. Felajánlotta, hogy a lovasok oktatását a népfőiskolán valósítsák meg. Bejelentette, hogy augusztus 18-án Lakiteleken rendezik meg a lovas polgárőrök szemléjét. Ezt követően pedig szeptembertől elindulhat a lovaspolgárőr-képzés a népfőiskolán.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Megegyeztek arról, hogy a népfőiskolán zajlik majd a képzés
[/caption]

Nyeregben érezhetik magukat a polgárőrök

A lovas polgárőrség gondolata először 2005 őszén merült fel az Országos Polgárőr Szövetségben. A szolgálat elsősorban a külterületek (tanyás részek, üdülőterületek, hétvégi házak, gyümölcsösök, mezőgazdasági területek, állattartó telepek, erdők, természetes vizek, vízügyi létesítmények, stb.) vagyonvédelme érdekében kifejtett bűnmegelőzési tevékenység speciális formájaként működtethető. Lovas polgárőr az lehet, aki vállalja, hogy a szolgálatát lóval látja el, gondoskodik az állat tartásáról, takarmányozásáról és egészségügyi ellátásáról. Megfelelő szakmai elhivatottsággal, elméleti, illetve gyakorlati jártassággal kell rendelkeznie a lótartás, lovaglás terén, és egyszersmind fizikailag is alkalmasnak kell lennie a lóval való feladatellátásra.

Címkék#Lakitelek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!