Közélet

2012.05.09. 13:11

Sürgősségi a Szent Keresztben

Új sürgősségi fogadóhelyet alakítottak ki a kalocsai Szent Ferenc Kórházban, ahol így már 24 órás szolgálatban fogadják az ellátásra szorulókat.

Tapodi Kálmán

A kórháznak saját forrásból mindössze 3,5 millió forintot kellett előteremteni a korszerűsítéshez, mert a berendezések jelentős részét egy svéd alapítvány adta, s csupán a szállítási költséget kellett kifizetni. Az eddigi ellátóhely új helyszínre – a kórház C épületének földszintjére, a portához legközelebbi épületbe – került. A fogadóhely további vizsgálóval és fektető helyiségekkel bővült.

– Hatalmas segítség volt ez, hiszen egy hasonló fogadóhely kialakítása a műszerekkel együtt legalább százmillió forintba került volna – hangzott el a sürgősségi ellátóhely nyitása alkalmából kedden tartott sajtótájékoztatón. – A fogadóhely fejlesztése az aktív gyógyító ágyak számának várható csökkentése miatt is szükségessé vált. Ezzel a bővítéssel elérhető, hogy a betegek továbbra is megkapják a szükséges kivizsgálást és ellátást kórházi bennfekvés nélkül, amennyiben betegségük természete ezt megengedi – tájékoztatott dr. Vadász Mária, a kórház főigazgatója.

A kórház ezzel a fejlesztéssel az úgynevezett egykapus ellátó rendszerhez került közelebb. A jövőben a korábban a fekvőbeteg osztályokra érkező betegeket is itt fogadják. Kivételt képeznek a szülészeti-nőgyógyászati esetek, melyek fogadása és ellátása változatlanul a szülészeti-nőgyógyászati osztályon történik.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Varga Nelli önkormányzati képviselő, dr. Réfy Miklós orvos-igazgató, dr. Vadász Mária főorvos-főigazgató, dr. Valér Marcell Egon, a sürgősségi fogadóhely szakmai vezetője
[/caption]

– A háziorvos által sürgősséggel beutalt belgyógyászati, sebészeti és baleseti járóbetegek is itt kerülnek felvételre, illetve ellátásra. A nem sürgősségi eseteket továbbra is a szokásos rend szerint látják el a változatlanul működő belgyógyászati és sebészeti, traumatológiai szakrendelőkben. A fogadóhely természetesen nem veszi át az alapellátás és a központi háziorvosi ügyelet szerepét, ezek munkája továbbra is elengedhetetlen az egyszerűbb kórképek gyors ellátásában – számolt be a főigazgató.

Tapodi Kálmán Varga Nelli önkormányzati képviselő, dr. Réfy Miklós orvos-igazgató, dr. Vadász Mária főorvos-főigazgató, dr. Valér Marcell Egon, a sürgősségi fogadóhely szakmai vezetője -->

Címkék#kalocsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!