Közélet

2012.05.13. 19:06

Négy könyvtárban is segítik az adózókat

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adóigazgatósága a négy könyvtárában működtet az idén kihelyezett ügyfélszolgálati helyet. Azok az adózók akik nem rendelkeznek internetes hozzáférési lehetőséggel, a könyvtárakban lévő gépeken kitölthetik, leellenőrizhetik bevallásukat, és le is adhatják adóívüket.

PN

Ezen kívül  új szolgáltatásként lehetőség nyílik ügyfélkapunyitásra, valamint segítséget is nyújtanak a bevallás elektronikus elküldésében is az adóigazgatóság szakemberei, akik kérdés és probléma esetén szakszerű tájékoztatással segítik az adózókat.

Kecskeméten, a Katona József Könyvtárban pénteken déelőtt 10 és este 6 óraközött, szombaton pedig 10 és 16 órak özött várják az adózókat.
Baján, az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központban pénteken szintén 10 és 18 órak között, szombaton pedig 10 és 13 óra között állnak az adóhatóság munkatársai az adózók rendelkezésére.

Kiskunhalason, a Martonosi Pál Városi Könyvtárban pénteken délelőtt 10 és délután 6 óraközött, míg szombaton 10 és 13 órak özött várják az adózókat.
Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban már holnap délelőtt 9 és délután 5 óra között fogadják az ügyfeleket.

Ezen felül az NAV Bács-Kiskun Megyei Adóigazgatósága 2012. május 21-én kecskeméti, bajai, kiskunhalasi, kalocsai ügyfélszolgálati helyein 8-tól 18 óráig, a hétfői szokásos hosszított nyitva tartással áll az adózók rendelkezésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!