2012.05.29. 15:47
Kevesebb helyi busz jár majd Kecskeméten?
Ha a kecskeméti képviselő-testület megszavazza csütörtökön, és a minisztérium is egyetért, akkor június 16-tól helyközi buszok fogják szállítani az utasokat két helyi járat vonalán.
A közgyűlési előterjesztés szerint a helyi buszok hétvégi alacsony kihasználtsága miatt, takarékossági okokból érdemes bevezetni a változtatásokat, amelyeket egyébként Kadafalva és Méntelek viszonylatában már 2004-ben meglépett a város.
A számítások szerint idén még 7 millió forintos költségcsökkenéssel járna a Kunság Volán számára, ha a 4-es vonalán (a Széchenyi tér és a Reptér között) szabad-és munkaszüneti napokon megszüntetnék az utasszállítást. Csak a két utolsó, esti járatpár maradna meg, illetve a munkásszállítás érdekében szabadnapokon indulna az 5.20-as busz a központból a Phoenix Mecano-hoz.
Ugyancsak nem járna hétvégéken a Kisfáiba és vissza közlekedő három 4/A-s járat. Az előterjesztés szerint a kecskemétiek a 4-es vonalán a jövőben úgy oldhatnák meg utazásukat, hogy a 12-essel kibuszoznak a Béke fasorig, majd a közelben, a Szolnoki úton lévő megállóhelynél átszállnak a Szentkirályra, Lakitelekre, Tiszakécskére valamint Tiszaalpárra tartó helyközi buszokra. Vagy ha az aluljárónál túl sok lenne a várakozási idő, akkor a 23-assal kibuszozhatnak a Noszlopy Gáspár parkba, ahonnan a helyközi járatok indulnak. A kécskei, lakiteleki buszokra természetesen érvényes lenne a kecskeméti helyi bérlet, de csak maximum a Reptérig illetve Kisfáiig (a 4-esre váltott egyvonalas bérlet a 12-esen a Béke fasorig, a 23-ason a Noszlopy parkig). A helyközi járatok minden szokásos, helyi megállóhelyet érintenének, azaz ugyanott lehetne fel-és leszállni.
Hasonló változtatásokat javasolnak az 52-es vonalon is, ahol szabad-és munkaszüneti napokon ugyancsak törölnék a járatokat, így az utasok a Noszlopy parkból a Jakabszálláson keresztül Orgovány, Kiskunhalas, illetőleg Bugac – Móricgát irányába közlekedő buszokkal juthatnának el Matkóra.