Közélet

2012.05.07. 15:44

Fészekben és adatbázisban a gólyák

Ilyentájt sokan figyelik az útmenti oszlopok ismerős madárfészkeit, vajon költözött-e bele gólyapár, illetve, ha megjelennek a fészekfoglalók, mikor kelnek ki az első fiókák? Akad, aki továbbadja tapasztalatait.

Popovics Zsuzsanna

A Magyar Madártani Egyesület (MME) fehér gólya honlapját éves szinten ezrek látogatják és bővítik adatokkal. Ennek köszönhetően évekre visszamenőleg lehet megközelítőleg tudni, hogy országosan, megyei szinten vagy akár egy-egy településen hány gólyafészek található, ezek közül melyek lakottak, illetve adott évben hány fióka röpült ki belőlük.

– A gólyafészkek monitorozása június közepén, végén lesz kimondottan aktuális, amikorra a későn érkező gólyák fiókái is kikelnek. Ekkor küldik majd tömegesen az adatokat a profi és amatőr madármegfigyelők, illetve a teljesen civilek is – tudtuk meg Nagy Károlytól, az MME Nyíregyházán működő Monitoring Központjának vezetőjétől. – Az adatbázisban jelenleg több mint 11 ezer fészekadat tekinthető meg. Bács-Kiskun megye ebből a szempontból a kevésbé feldolgozott területek közé tartozik, így a Madártani Egyesület nevében arra biztatok minden érdeklődőt, hogy csatlakozzon az önkéntes megfigyelők és adatszolgáltatók táborához.

KÖLTÉSI EREDMÉNYEK

A feltöltött költési eredmények száma (db):

Országosan Bács-Kiskunban

2011 4589 164

2010 5435 102

2009 6779 149

2008 3777 52

– Tavalyelőtt lépten nyomon leszálltam a kerékpáromról és fotóztam, jegyzeteltem az útközben talált gólyafészkekről, majd hazaérve feltöltöttem az internetes adatbázisba – mondja Hárs Ferenc, aki kecskeméti, és hobbiból kerekezik szerte a megyében. – Érdekes dolgokat tapasztaltam. Kerekegyházán például egyetlen gólyafészket sem találtam, míg a közeli Kunbaracson hármat is. Kiskőrösön hat, Baja környékén hét fészket számoltam.  

Az adatbázis statisztikáiból kiderül: országosan eddig 7437 meglévő gólyafészek adatai ismertek, ebben benne vannak a lakott, illetve az elhagyott fészkek is. Bács-Kiskunból 472 fészek került be az adatbázisba, a szomszédos Csongrád megyéből - 482, Pest megyéből - 227.

– Minél több gólyáról van tudomásunk, annál hatékonyabban tudunk fellépni a védelmükben – vélekedik Lóránt Miklós, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság ökológiai referense. – A természetvédelmi őreink is számon tartják a területükön fészkelő gólyákat, a civil összefogás révén pedig nem túlzás azt állítani, hogy minden gólyafészeknek vannak saját felelősei. Ennek akkor van nagy jelentősége, amikor veszély fenyeget egy-egy fészket, amit időben észlelve akár el is háríthatnak a szakemberek.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Bács-Kiskunból kevés adat érkezik a gólyákról az MME-hez
[/caption]

Hivatalos adatok szerint hazánkban mintegy 5500 gólyapár fészkel, amely az ország területéhez viszonyítva az egyik legnagyobb európai állomány. A fiatal gólyákra azonban nálunk is sok veszély leselkedik: 50 százalékuk nem éri meg az egyéves kort, sokan az első szárnypróbálgatás közben áramütést szenvednek. Az MME adatbázisából kiderül: a gólyapároknál tavaly országosan 3,1 volt az átlagos fiókaszám, Bács-Kiskunban 3,4. (Ennek kiszámításához az adott évben elfoglalt fészkeket veszik figyelembe, beleértve azokat is, amelyekben a költés sikertelen volt.)

Lakatlan fészkek aránya (százalék):

Országosan Bács-Kiskunban

2011 17,5 23

2009 25,9 19

2004 16,8 13

(Forrás: fehér gólya - online adatbázis, MME Monitoring Központ)

Popovics Zsuzsanna KÖLTÉSI EREDMÉNYEK A feltöltött költési eredmények száma (db):

Országosan Bács-Kiskunban

2011 4589 164

2010 5435 102

2009 6779 149

2008 3777 52 Lakatlan fészkek aránya (százalék): Országosan Bács-Kiskunban

2011 17,5 23

2009 25,9 19

2004 16,8 13

(Forrás: fehér gólya - online adatbázis, MME Monitoring Központ) Bács-Kiskunból kevés adat érkezik a gólyákról az MME-hez -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!