Közélet

2012.05.06. 20:18

Bezárják a kollégiumot

Szeptembertől nem fogadja a diákokat a lajosmizsei Fekete István Általános Iskola kollégiuma.

Miklay Jenő

A nemzeti köznevelésről szóló, tavaly hozott törvény értelmében idén szeptembertől tízéves életkortól részesülhetnek a gyerekek kollégiumi ellátásban. Ez alól kivételek a valamilyen fogyatékosságban szenvedő, sajátos nevelési igényű gyermekek valamint azok, akik nemzetiségi nevelésben-oktatásban részesülnek. Részükre az óvodai nevelés kezdetétől továbbra is biztosítani kell a kollégiumi ellátást.

A lajosmizsei diákszállóban a törvényi változás azt jelenti, hogy a következő tanévtől mintegy 40 kisgyermek nem kaphat elhelyezést az intézményben és várhatóan mindössze 40, tíz év feletti tanuló kér majd ott elhelyezést. Ezért az intézmény fenntartójának döntenie kellett: vállalja-e, fele létszámmal a szálló működtetését, vagy ideiglenesen megszünteti az ellátást. A városi képviselő-testület megállapította: lényegesen nagyobb költséggel jár a kollégium fenntartása, mint a várostól távol lakó gyerekek utaztatása, ezért a szálló szeptemberi bezárását szavazták meg. Ebből következően szükséges az iskolabuszok indítását megszerveznie az önkormányzatnak, ugyanis nem minden család tudja megoldani gyerekeik iskolába és haza-utaztatását.

Nagy Judit, a városháza intézményirányító és településfejlesztési irodájának vezetője a Petőfi Népének elmondta: - A városvezetés nem tekinti véglegesnek a kollégiumi ellátás megszüntetését, a képviselő-testület határozata csak a következő tanévre vonatkozik. Az erről szóló döntés azért volt időszerű már áprilisban, mert a pedagógusoknak, a szülőknek fel kell készülniük az új helyzetben adódó feladatokra, például az iskolában az eddiginél több napközis csoport szervezését kell megoldani. A diákszálló épületének további használatáról később dönt a fenntartó - tájékoztatott Nagy Judit.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Negyven gyerekkel nem éri meg ősszel kinyitni.
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!