Közélet

2012.03.01. 21:37

Nincs önkormányzatiság?

A polgármester bejelentette: az időközi választásokig nem hajlandó összehívni a község képviselő-testületét.

V. B. J.

– Foktőn nincs önkormányzatiság – állítja a település polgármestere, dr. Jakab Ferenc, aki eddig már kilenc alkalommal kezdeményezte – mindig sikertelenül – az önkormányzat önfeloszlatását. A helyi polgármesteri hivatalban csütörtökön tartott sajtótájékoztatón a település vezetője kijelentette: legközelebb már csak az időközi választás utáni alakuló ülést hajlandó összehívni. (Költségvetés nélkül működésképtelenné válhat a település, ami miatt előbb-utóbb fel kell oszlatni a képviselő-testületet, és új választást kell kiírni – a szerk.)
A polgármester indokai szerint a képviselő-testület öt tagja – Battáné Pálfi Erzsébet, Krausz László, Molnár László Krisztián, Szűcs Ferenc –, valamint Takács Józsefné külsős bizottsági tag nem hajlandó a testület munkáját törvényes mederbe terelni, így az önkormányzat sorra szavazta meg a törvényellenes határozatokat.

– Ezekhez én nem asszisztálok tovább, ám nem kívánok lemondani – tette hozzá Jakab Ferenc, aki szerint a település szervezeti és munkaszabályzata is alkotmányellenes, miközben az „ötök” a korábbi falunapok bevételével sem tudnak elszámolni.
A településnek nincs elfogadott költségvetése, s lassan az intézmények működése is veszélybe kerül. A községházán már elfogyott a papír, és a fénymásoló megjavítására sem futja, így lassan a hivatalos ügyeket sem lehet intézni. 

Minderről dr. Kohány András helyettes körjegyző számolt be, aki elmondta: mindenben támogatja a polgármestert, mert a nem működés is jobb, mint az alkotmánysértések sorozata. Szűcs Ferenc, az „ötök” egyik képviselője meglepődve fogadta a polgármester bejelentését. – Nem értek egyet a képviselő-testület feloszlatásával. Mi nem tehetünk arról, hogy a polgármesternek nem tetszik, hogy mi egységben szavazunk a település dolgairól. Szerintem inkább csak neki kellene lemondania – vélekedett a községatya, aki elmondta: ott lesz a hétfői falugyűlésen. Az 1700 lelkes településen élőket ugyanis falugyűlésre várják, ahol a polgármester ígérete szerint tételesen tájékoztatják a lakosságot a különböző ügyekről.

V. B. J. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!