Közélet

2012.03.02. 17:34

Gáz helyett ott a biomassza

A megújuló energia felhasználásával lehet csökkenteni az ország energiafüggőségén.

Barta Zsolt

E szempontról is szó esett azon a szakkonferencián, melyet a Nemzetközi Energiatakarékossági Világnap alkalmából rendezett meg tegnap a Termostar Kft. a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban.

Nagypál Sándor alpolgármester a megújuló energia felhasználásának szükségességéről szólt. Dr. Toldi Ottó, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese megdöbbentő számok alapján mutatta be az ország energiafüggőségét. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az új Nemzeti Energia Stratégia ezen a helyzeten kíván változtatni. A földgázfelhasználás 82 százaléka import, a települések 92 százaléka földgázfüggő, a hazai távhőszolgáltatás 93 százalékban a légnemű halmazállapotú energiahordozót használja. Ezt ellensúlyozandó csökkenteni lehet a lakosság gázfelhasználását. Ez sokba kerül, de készül egy pályázat, mely több mint 100 milliárd forintos állami támogatást tartalmaz lakások szigetelésére.

Lehet, hogy előbb-utóbb a távhőszolgáltató Termostar Kft. is áttér a zöldenergia felhasználására. Erről már Horváth Attila cégvezető tartott előadást. Szólt arról, hogy a biomassza, illetve a geotermikus hő felhasználása lehet a dráguló gázfűtés alternatívája Kecskeméten. A cég által szorgalmazott fűtéskorszerűsítés, illetve a lakótömbök szigetelése következtében belátható időn belül 20– 40 százalékkal csökken a családok hőfelhasználása. Ezt figyelembe véve a társaság akkor maradhat nyereséges, ha a jelenleginél jóval olcsóbb energiahordozót használ majd a szolgáltatás biztosítására. Ez lehet a zöldenergia. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Horváth Attila cégvezető és dr. Toldi Ottó, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese a rendezvényen
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!