Közélet

2011.12.06. 21:50

Több mint százan Startolhatnak

Öt különböző munkaterületre 114 munkavállaló foglalkoztatására pályázik a kiskunhalasi önkormányzat a Start munkaprogramban – tájékoztatta szerkesztőségünket Gyovai István, a város polgármestere.

Zsámbóki Dóra

A belvízcsatornák tisztán tartását, a külterületi utak karbantartását, a zöldfelületek rendbetételét, a téli munkákat és az illegális szemétlerakók felszámolását egy éven át napi 8 órában végezhetik majd a közfoglalkoztatottak január 1-jétől az év végéig, ha nyer a halasiak pályázata. Az elbírálást követően a döntésről jövő hét végéig értesül az önkormányzat, de tekintve, hogy a pályázat benyújtásakor mindent rendben lévőnek ítéltek, nagy valószínűséggel elnyeri Halas a támogatást a foglalkoztatottság növeléséhez. A pályázat lebonyolítása teljes állami támogatás mellett 114 millió forintból valósulhat meg, amelybe a bérköltségen kívül a szükséges eszközök beszerzése is belefér majd.

Gyovai István elmondta: reméli, hogy sikerül maradéktalanul kihasználni a tervezett foglalkoztatási keretet, vagyis lesz elég munkanélküli jelentkező a feladatokra. A polgármester hozzátette: a Start munkaprogramban, ha valaki „önhatalmúlag távozik a rendszerből”, akkor 3 évig nem kap majd semmiféle segélyt, támogatást.  

Címkék#Kiskunhalas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!