Közélet

2011.12.27. 21:37

Állami kézben az iskolák

Törvénybe iktatták, hogy állami fenntartásba kerülnek az általános és középiskolák 2013 januárjától. Az egyelőre nyitott kérdés, mely önkormányzatok ragaszkodnak majd intézményeikhez.

Popovics Zsuzsanna

Hároméves kortól lesz kötelező az óvoda, 16 éves korig tart a tankötelezettség – rendelkezik a december 20-án elfogadott új köznevelési törvény. A jövőben minden köznevelési intézmény állami fenntartású lesz, a települési önkormányzatok azonban egyedi megállapodás alapján működtetésre átvehetik az iskolákat. 

A kistelepülések önkormányzatai akár örülhetnek is a változásnak, mivel a tanulók után kapott állami normatíva alig fele részben fedezi az iskola fenntartási költségeit, a hiányzó részt pedig helyi forrásból kell kiegészíteni. Ahol tehetősebb a büdzsé, ott vélhetően megtartják az iskolákat, ha úgy dönt a helyi képviselő-testület.

– A kulturális intézményeihez hasonlóan Kecskemét város önkormányzata az oktatási intézményeihez is ragaszkodik, hiszen értéket jelentenek számára – nyilatkozta Mák Kornél kecskeméti alpolgármester a Petőfi Népének. – Természetesen alkalmazkodnunk kell a jogszabályokhoz, ugyanakkor amennyiben a törvény lehetőséget ad rá, a város valamennyi oktatási intézményét megtartja.

Az új köznevelési törvény 2012 szeptemberében lép majd hatályba, legfontosabb intézkedései ennél később: 2013 januárjában és szeptemberében, valamint 2014 szeptemberében – tudtuk meg az illetékes államtitkárságtól. Számos olyan kérdést is továbbítottunk, amelyek felől iskolaigazgatók, pedagógusok, szülők érdeklődtek szerkesztőségünkben. Válaszokat Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkártól kaptunk. 

– A gyermekek étkeztetése a legtöbb intézmény esetében ki van szervezve, szerződések élnek az önkormányzatok és a vállalkozók között. Ezeket újra kell majd kötni?
– A gyermekétkeztetés szabályozása nem az oktatási ágazathoz tartozik, megoldása továbbra is az önkormányzat feladata. 

– Kecskeméten több helyen egy épületben működik iskola és óvoda. Mire számíthatnak az összevont intézmények?
– Az ingatlanról a köznevelési törvény nem rendelkezik. Ha óvoda is van az épületben, akkor intézményi szempontból meg kell oldani a szétválasztásukat. 

– Az eredeti köznevelési törvény koncepciójához módosító indítványt nyújtottak be a Kétnyelvű Iskoláért Egyesület kezdeményezésére. Az elfogadott törvény rendelkezik a kétnyelvű iskolákról? 
– A koncepció, és a parlament által elfogadott új, köznevelésről szóló törvény is szól a kétnyelvű iskolákról. Mivel ez egy kerettörvény, a részletes feltételeket, minőségi kritériumokat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága alacsonyabb szintű jogszabályban határozza majd meg. Amely intézmények teljesítik ezeket, továbbra is fennmaradhatnak.  

– Ahol az önkormányzat működtetésre átveszi iskoláját, miként alakul az intézmény finanszírozása? 
– Az önkormányzatok a pedagógusok és a pedagógiai munkát közvetlenül segítők bérét és annak járulékait kapják a központi költségvetésből. Ez átlagosan 80-82 százaléka a fenntartási költségeknek, a mai normatív finanszírozás 45-50 százalékához képest. A működtetés anyagi szempontból a fennmaradó 18-20 százalék átvállalását jelenti.  

– Mikortól lesz kötelező a 3 éves kortól való óvodába járás? 
– 2014. szeptember 1-jétől. A tankötelezettségre vonatkozó szabályok hatálybalépésének időpontja: 2013. január 1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!