Közélet

2011.11.16. 18:06

Nyolcvanegy lakás felújítása kezdődhet meg

Nyolcvanegy lakás energetikai felújítása kezdődhet meg tavasszal Kiskunfélegyházán. A 134 millió forintos beruházást az állam támogatja, a költségek 60 százalékát vissza nem térítendő támogatás formájában kapják meg a lakóközösségek.

Vajda Piroska

Az Arad utcában 51, míg az Asztalos János utcában 30 lakás korszerűsítését több mint 66 millió forinttal támogatja az állam. A kiskunfélegyházi önkormányzat 13,5 millió forinttal járul hozzá a beruházáshoz. Erről Kapus Krisztián polgármester számolt be azon a sajtótájékoztatón, amelyet Halász Jánossal, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkárával közösen tartott szerdán a városházán.

A polgármester elmondta, hogy a beruházás során felújítják az első lakószint alatti födémet, leszigetelik a külső homlokzatot, kicserélik a nyílászárókat, a tető víz- és hőszigetelését, illetve kiváltják a termoform kéményeket.

Halász János országjárása részeként jutott el Kiskunfélegyházára, ahol a jövő évi költségvetésről tartott tájékoztatót a városi intézményvezetőknek. Mint mondta, az idei év Magyarország megújításának az éve. Ennek kapcsán a nagy ellátórendszerek átszervezésére törekednek. Az államtitkár szólt a kormány legfontosabb vállalásairól. Ezek: az államadósság csökkentése, munkahelyteremtés és foglalkoztatás bővítés, az otthonteremtés, a devizahitelesek megmentése, illetve az adórendszer egyszerűsítése. Az államtitkár ismertette azt a kormányálláspontot miszerint olyan költségvetés születik, ami abban segíti hazánkat, hogy elrugaszkodjon a válságzónától. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!